Megérint a sötétség

Nem tudtam, vajon veleszületett képessége ez a hidegtárgyilagosság, vagy a Földön töltött kétezer-egynéhány évealatt fejlesztette ilyen mesteri szintre. Feltehetően mindkettőközrejátszott. – Felettébb érdekesnek találom, Pritkin, hogy aKöre most arról szónokol, menynyire meg akarják védeni. Nemis olyan régen még a segítségünket kérték, hogy találjuk meg,élve vagy halva. Sőt, éreztették velünk, hogy a második változatlenne a kívánatosabb.A szőke férfi szemei szinte villámokat szórtak.– Ne próbáljon szavakat adni a Kör tagjainak szájába! Nemértik, mekkora a veszély? Csak a Kör tudja megvédeni őt, ésmegóvni másokat tőle – jelentette ki, és most először nézettegyenesen rám. Úgy vicsorgott felém, ahogy a szemfogukatkivillantó vámpírok szoktak. Végleg meggyőzött arról, hogyezentúl még egy ellenséggel kell számolnom. Tekintetévelgyorsan végigmért, és szemmel láthatóan nem volt ínyére az,amit látott. – Úgy nőtt fel, hogy nem kapott semmiféle oktatást.Elszigetelték azoktól, akik megtaníthatták volna, hogyan uraljaönmagát. Ennek csak katasztrofális vége lehet.Végre belenézhettem az indulattól összeszűkült zöldszempárba, és mintha egy pillanatra félelmet olvastam volna kibelőle. Egyik keze az övében lógó kés felé indult, és komolyanazt hittem, hogy belém fogja vágni. Rafe is hasonlórakészülhetett, mert izmai megfeszültek. De a konzul hangja mégazelőtt felcsendült, hogy bárki mozdulhatott volna:– Az Ezüst Kör valaha hatalmas erejű volt, Pritkin. Azt akarjamondani, hogy képtelenek megvédeni egy maguk közül valót,csak azért, mert egy kicsit eltávolodott az akoltól? Ennyiremeggyengültek volna?A mágus arca eltorzult a dühtől, a kezével továbbra is a késmarkolatát simogatta, bár nem húzta elő a bőrtokból. Újrabelenéztem a kristályként csillogó zöld szemébe, és egyszerre