Megérint a sötétség

Mircea úgy nézett rá, mint egy háziasszony, aki bogarat talála frissen felsúrolt konyha kövén.– De Cassie megbánhatná, nem? – kérdezte megszokott, lágytónusú hangján. Soha nem hallottam ingerülten beszélni, pedigegy teljes évet töltött Tony mellett.A konzul olyan mozdulatlan maradt, mint egy bronzszobor,de egy energiahullám vonult el mellettem, mintha meleg nyárifuvallat söpört volna végig a szobán, apró savas esőcseppekkel.Megremegtem, de ellenálltam a kísértésnek, hogy lesöpörjem akaromat. Ha a mágus észre is vette a mozdulatomat, nem reagáltrá.– Még el kell döntenünk, kié a jogosabb kérelem, Pritkin –jelentette ki a konzul.– Ezen nincs mit megbeszélni. A Pythia azt akarja, hogy azeltévelyedett visszatérjen hozzá. Engem küldtek érte, és azegyezményünk értelmében nem avatkozhatnak bele. A lány asaját népéhez tartozik.Egy szót sem értettem abból, amit mondott, de furcsállottam,hogy ennyire aggódik a jövőm iránt. Soha nem találkoztam vele,mi több, a Tony udvarában megforduló mágusok közül egyetlenegy sem mutatott felém érdeklődést. Mint a vámpír jövőbelátóölébe, méltatlan voltam a figyelmükre. Mindig is bosszantott,hogy a számkivetettek, akik semmivel sem töltöttek bejelentősebb rangot a mágusok világában, mint én a sajátomban,úgy kezeltek, mint valami karneváli szemfényvesztőt. Abban apillanatban azonban inkább örültem volna, ha ügyet sem vetnekrám. Az egész gyűlés kezdett olybá tűnni, mintha egy falkakutya marakodna egy csont fölött, és ez a csont történetesen énvoltam. Nem tetszett a helyzet, de nem sok mindent tehettemellene.– Azokhoz tartozik, akik a legjobban meg tudják védeni őt ésa képességeit – vetette ellen a konzul tökéletes higgadtsággal.