Megérint a sötétség

számára. Tony azt mondta, az áldozatai félelme sokkalfontosabb volt számára, mint a fájdalmuk. Én nem adtam megneki ezt az elégtételt. Viszonzásul kivillantotta felém tűhegyesszemfogait. Az is lehet, hogy mosolynak szánta, de nem vennékrá mérget.– Nemcsak a mágusoknak jár ki a tisztelet, Pritkin – folytattaa konzul, ügyet sem vetve Jackre és rám, mintha csak kétcivakodó gyerek lennénk a becses vendég előtt. – Mi megtartjukaz egyezség ránk eső részét, ha ők is így tesznek.Ekkor már egy fokkal kíváncsibban mértem végig a férfit,jobban mondva a mágust. Korábban találkoztam mármágusokkal, de csupán egy-két renegáttal, akik Tonynakvégeztek alkalmi munkákat. Soha nem nyűgöztek le túlságosan.A legtöbben ilyen vagy olyan tudatmódosító szeren éltek –minden bizonnyal az állandó fenyegetettség érzésétől akartakígy megszabadulni –, és ez a szokásuk kapóra jött Tonynak, hisza pénzért bármilyen munkát elvállaltak. Soha nem találkoztammég olyan mágussal, aki jól tartotta magát, főleg nem olyannal,aki a Körök tagja volt. Tony igencsak tartott az Ezüst és aFekete Kör mágusaitól, ezért mindig is kíváncsi voltam rájuk. Apletykák szerint az Ezüst Kör tagjai kizárólag fehér mágiáthasználnak, és ők is éppen elég rémisztőek. A Fekete Körrőlpedig már beszélni sem mer senki. És amikor a vámpírokannyira tartanak egy csoportosulástól, hogy már szóba semhozzák, akkor bizony ajánlatos elkerülni őket. Szerettem volnamegtudni, a fegyveres férfi melyik csoportba tartozik, desemmilyen jelet nem tudtam felfedezni különös ruházatán.– Ő ember, és mágiahasználó. Ezért aztán mi dönthetünk asorsa felől – mutatott rám a mágus. Behajlította a kezét, minthameg akarna ragadni valamit. Talán az egyik fegyverét, vagyengem, esetleg mindkettőt egyszerre. – Adják nekem, ésesküszöm, soha nem fogják megbánni a döntésüket.