Megérint a sötétség

akcentussal, ami szöges ellentétben állt az öltözékével. Egyedüla haja volt elfogadható: rövidre vágott, egyszerű frizura. Apólóját keresztező hevederen annyi lőszert tartott, amivel egykisebb sereget is kiirthatott volna, és úgy láttam, a csípőjénlazán lógó övben, valamint a heveder hátsó felén a létező összeskézifegyverből tartott magánál egy példányt. Felismertem egybozótvágó machetét, két kést, egy lefűrészelt csövű puskát, egyíjat, két pisztolyt – az egyiket a combjához szíjazva – és néhányszimpla kézigránátot. Volt még pár cucc, amit nem tudtambeazonosítani, köztük egy sor dugóval lezárt üvegcsét, melyekaz öv elülső részén fityegtek. Az összbenyomás egy őrült tudósés Rambo keveréke volt, ami mosolyra ingerelt, de inkább nemakartam tiszteletlennek látszani egy állig felfegyverzett alakkalszemben.– Ön itt csak megtűrt vendég, Pritkin, ezt ne feledje – szólt akonzul szinte unott hangon, de a rajta tekergőző kígyók közülnéhány a szőke fickó felé sziszegett.A férfi gúnyosan felnevetett, és csillogó zöld szemeivelmegvetőén nézett felém. Attól tartottam, rajtam akar bosszútállni valamiért, és védelmet keresve Rafe felé léptem. Ő akezével átfonta a derekamat, és máris jobban éreztem magam.– Ő nem is vámpír, nincs joguk a nevében beszélni.– Ezen könnyen segíthetünk – suttogott egy negédes hang afülembe, amitől megremegtem. Megfordultam Rafe ölelésében,és megpillantottam a magas, hullasápadt vámpírt fekete hajávalés apró bogárszemével, amint felém hajolt. Eddig csak egyszertalálkoztam vele, és nem jöttünk ki jól egymással. Valahogy úgyéreztem, ez ezután sem lesz másképp.Jack – akit néha még itt is híressé vált nevén szólítottak –karrierje viszonylag hamar véget ért London utcáin. Összeakadtugyanis Augustával, a Szenátus egyik, most hiányzó tagjával,aki épp Európába ruccant át egy kis vakációra. Augusta