Megérint a sötétség

sok idegen miatt is kellemetlenül érezzem magam. Rafe fontostámaszt jelentett, de talán jobban örültem volna valakinek, akiotthon van a pisztolyok és kések világában is.– Hat tagunk hiányzik – folytatta váratlanul a konzul. –Négyen örökre elvesztek, ketten a mélység szélén lebegnek. Habármilyen, általunk ismert erő képes visszahozni őket, akkormeg fogjuk kísérelni. De lehet, hogy próbálkozásainkhiábavalóak lesznek, mivel az ellenségünk egy olyan újfegyverre tett szert, mellyel minden tervünket megfoganásapillanatában semlegesítheti.Legyűrtem magamban a késztetést, hogy hátrasandítsak Rafearcára. Nagyon reméltem, hogy ő többet ért ebből az egészből,mint én. Talán később majd nekem is elmagyarázza, ha a konzulmái–nem lesz a közelben.– Tomas, csatlakozz hozzánk! – folytatta a konzul, és még besem fejezte a mondatot, amikor Tomas már ott állt mellettem. –Használhatjuk a lányt?Tomas szántszándékkal kerülte, hogy rám nézzen. Ráakartam kiabálni, hogy szemére vessem, milyen gyáva alak az,aki nem meri állni a pillantásomat, miután így elámít, de Rafeujjai már szinte fájdalmasan szorultak a karom köré, hát letettema szándékomról.– Azt hiszem. Néha beszélni szokott, amikor látszólag senkisincs a közelben. És az sem tiszta, hogy mi történt az egyiktámadóval ma este. Öten voltak, én hármat öltem meg, avédelmezője eggyel bánt el. Ami az utolsót illeti...– Tomas, ne! – szakítottam félbe. Nem akartam, hogybefejezze ezt a mondatot. Nem örülnék, ha a Szenátus úgydöntene, veszélyt jelentek a számukra. Ha viszont tudomástszereznek a felrobbant vámpírról, fenyegetve erezhetnékmagukat. Hogyan harcolhatna akár egy tapasztalt nagymesterolyasvalamivel, amit nem lát és nem érez? Portia érkezése