Megérint a sötétség

A konzul adott nekem időt, hogy végigmérjemmindegyiküket, mielőtt megszólalt, de amikor megtette,onnantól képtelen voltam másfelé nézelődni. Ahová csakrávetődött a pillantása, úgy éreztem, mintha apró tűkkelszurkálnák a bőrömet. Nem volt kifejezetten fájdalmas, detudtam, a tűk nagyon könnyen kardokká változhatnak.– Láthatod, mennyi szék maradt üresen, hány hang hallgatottel örökre – kezdte, és meglepetten pillantottam körbe. Sejtettem,hogy komoly dolog történt, de négy ősöreg vámpírmestertmegölni nem gyerekjáték. Pedig a konzul épp erre utalt. –Jelentős csapás ért minket, meggyengültünk. Legjobbjainkelvesztése súlyosan érint mindannyiunkat, akik itt vagyunk, ámha így folytatódik tovább, az egész világon nagy visszhangjalesz.Elhallgatott, először azt hittem, csak egy kis hatásszünetettart, de aztán láttam, hogy kizárta a külvilágot. Az egészen öregvámpírok csinálnak néha ilyet, magukba mélyednek egy percre,egy órára, vagy egy napra, megfeledkezve mindenről, amikörülöttük létezik. Tony mellett hozzászoktam a rövidebbszünetekhez, így ez a mostani sem zavart. Észrevettem, hogyTomas is csatlakozott hozzánk, az ajtó mellett állt egy újabbismeretlen férfi társaságában. A közelükben egy emberéletnagyságú, meglehetősen kezdetleges kidolgozású szobra állt.Az agyagra semmi festék nem került, és az alak vonásai is elnagyoltakvoltak. Tomas és az új jövevény mintha vitáztak volnavalamin, de túl halkan beszéltek ahhoz, hogy bármit elcsípjekbelőle. Egy pillanatig nosztalgiát éreztem Tony nagyfogadóterme után, ahová ugyan csupa válogatott gazember járt,de legalább mindegyikük nevét tudtam. Épp eléggé idegesítettaz, hogy vértől átázott ruhában kell állnom egy sor olyan vámpírelőtt, akik szinte a gondolatukkal képesek lennének a másvilágraküldeni engem. Igazán nem volt szükségem arra, hogy még a