Megérint a sötétség

Amikor találkoztunk, még túl fiatal voltam ahhoz, hogyfelfogjam, ez a jóképű fiatalember, aki román népmesékkeltraktált engem, voltaképpen egy évszázaddal öregebb Tonynális. Most egy bátorító mosolyt tudtam leolvasni harmincévesneklátszó, valójában ötszáz esztendős arcáról. Önkéntelenül isvisszamosolyogtam rá. Életemben először az ő selymes barnaszemei ejtettek rabul. Már el is felejtettem, milyen vonzó ez aszempár. Ugyanezen jellegzetességek révén érdemelte ki öccse,Radu az „Ellenállhatatlan" becenevet még a XVI. században.Mircea épp azzal volt elfoglalva, hogy lesöpörjön egy porszemetmakulátlan fekete öltönyéről. Rafe mellett, aki a sportoseleganciát kedvelte, ő volt az egyetlen vámpír az ismerőseimközött, aki érdeklődött a divatirányzatok iránt. Talán ezért volt,hogy sohasem a vlach pásztorok szokásos ruháit viselte, delehet, hogy azok a göncök már teljesen elrongyolódtak. Akárhogyis volt, mindig a legutolsó módi szerint alakította akülsejét. Ez most is elmondható volt róla, a hosszú feketelófarkát kivéve. Örültem, hogy viszontláthatom, de még haemlékezett is rám, egyetlen mellettem letett voks még nemmenti meg a bőrömet.Ha már a ruhatárakról esett szó, a Mircea mellett ülő vámpír– ő volt az, aki a másik szobában is ott ácsorgott – úgy nézett ki,mintha valami trendi divatmagazin címlapjáról lépett volna le,ha az újságot a XVII. században nyomtatják. Mivel az időmtekintélyes részét egy goth klubban töltöttem, semmi furát nemtaláltam a hímzett csuhaszerű kabátban, a habos ingben és atérdnadrágban, amit viselt. Ennél furább összeállításokat isláttam már, és az övé legalább igényes volt. A régiselyemharisnyák tökéletesen kiemelik a láb formáját, és az övétvétek lett volna elrejteni. Az egyetlen, amin megütköztem, hogya harisnya rikító sárga színben pompázott. Sajnálom, de egyvámpír nem mutat jól sárgában, főleg, ha fényesen csillogó kék