Megérint a sötétség

váltakoztak, néhol fel-feltűnt egy rubinvörös szempár is. Demégsem csak a viselet ragadta meg a figyelmemet. A hangjábólcsengő határozottság, és a sötétlő szemekből áradó bölcsességarra utalt, hogy bizonyos értelemben mind a mai napig királynőmaradt. Magamtól nem ismertem volna fel, és természetesensenki nem vette a fáradságot, hogy bemutatkozzon, de Rafe, akitalán erkölcsi támogatást nyújtva állt a hátam mögé, a fülembesúgott egy nevet, ahogy az asztalhoz közeledtünk. Megdöbbentarckifejezésemet látva kivillantotta a fogait sötét szakálla alól.– Nem, nem egy áspiskígyó marta meg, mia stella –magyarázta jól ismert hetyke mosolyával.– Nem bíztam rá magam – hazudta Tony szemérmetlenül. –Csak a biztonság kedvéért használtam.Rafe kezével megszorította a karomat, én pedig az ajkambaharaptam. Nem lett volna túl okos dolog egy újabb kifakadássalmagamra haragítanom a konzult. Mégis nehezen tudtam szónélkül tűrni. Fogalmam sincs, mennyi pénzt kerestem az éveksorán ennek a patkánynak, de az biztos, hogy értem keveset. Aztpéldául konkrétan tudtam, hogy legalább tízmilliót kaszált ahatáridős déligyümölcs üzletekkel, amikor a kaliforniainarancsültetvényeket egy sor természeti katasztrófa pusztítottael, és az árak az egekbe szöktek. Ilyen alkalom persze nemadódott gyakran, de nem is volt példa nélküli eset.Persze soha nem a pénzhajhászás volt az, ami leginkábbzavart Tonyban. Igazán attól készültem ki, persze a szüleimhalálán túl, amikor megtudtam, hogy egy egész háztömböthagyott porig égni, csak azért, mert olcsón szándékozottingatlanokat vásárolni azon a környéken. Legalább egy héttelelőre szóltam neki, bőven lett volna ideje figyelmeztetni az ottlakókat, de a kisujját se mozdította. Halálra váltan bámultam amásnapi újságban az összeégett gyerekek képeit. Ez volt azegyik döntő, kijózanító pillanat az életemben. Egy kis