Megérint a sötétség

pár évig éltél az utcán, én viszont három és fél évszázadigAlejandro mellett.– Tomas, kérlek, ne tartsd fel Mademoiselle Palmert.Legnagyobb meglepetésemre a fura öltözetű férfi szólt közbe.Nagyjából a Stuart–restauráció korába helyeztem volna, defeltűnt, hogy a Csatorna másik oldaláról való. Nem volt erősakcentusa, de felismertem a franciás hangzást. Mostanáig meg isfeledkeztem róla. Ami igazán fura volt, hogy Tomas azonnalengedelmeskedett neki. Úgy lépett hátra, mintha az érintésemmegégetné, de fekete szemével továbbra is az én pillantásomatkereste, mintha választ várna. Mit is mondhattam volna neki?Talán: „oké, kemény dolgokon mentél keresztül, és ez már okotad arra, hogy átadj engem valakinek, aki még ennél isrosszabbat tesz velem". Vagy: „az életed szerencsétlenül alakult,ezért az enyémet is tönkreteheted". Hát, ilyen együttérzést hiábavár tőlem.– Esetleg rám bíznád őt egy kis időre? – hangzott el a kérdés,de a magas francia már el is indult velem a folyosón, látszott,hogy nincs szüksége Tomas beleegyezésére.Rövidesen találkoztam legádázabb ellenségemmel, ám nemúgy, ahogyan számítottam rá. Tony kövérkés arca ugyanolyanvolt, mint amilyenre emlékeztem. Ez persze nem lepett meg,hisz mit sem változott 1513 óta, a ruháit leszámítva. Az általamcsak selyemfiúsnak nevezett hajszálcsíkos öltönye volt rajta,amely úgy festett, mintha egy tiltott italmérés kidobó emberérőlszedte volna le. Talán így is történt. Szerette ezt a ruhát, mertvalaki azt mondta neki, hogy a hosszanti csíkoktól karcsúbbnaklátszik. Ez persze hazugság volt. Tony a halálakor csaknemmásfél mázsát nyomott, így 165 centis magasságát tekintveolyan volt, mint egy két lábon járó futball–labda. És most márnincs az a diéta vagy edzésprogram, ami ezen változtathatna.