Megérint a sötétség

A tekintete őszintén csillogott, majdnem elhittem, amitmondott. Majdnem.– Akkor mi is vagy te? Egy szegény, megalázott vámpírnagymester? Ugyan már.– Nem hazudtam – ismételte még határozottabban. – Az volta dolgom, hogy őrizzem a biztonságod, és ezt is tettem. Ehhezel kellett nyernem a bizalmadat, de nem hazudtam neked. Sohanem mondtam, hogy sanyarú múltam volt, pedig igaz lett volna.Alejandro bármelyik szolgálója elmondhatná ezt magáról.Nem akartam hinni a saját fülemnek. Azt nem vártam, hogyszívből jövő bocsánatkérést fogok hallani, rosszulesett, hogy elsem ismerte, amit tett.– Hánynom kell tőled – mondtam, miközbenfeltápászkodtam. Az ajtóhoz vánszorogtam, és kidugtam afejemet. Rafe a folyosón ücsörgött, és úgy tett, mintha nemhallott volna minden szót. – Eltűnik innen, vagy ne is számíts azegyüttműködésemre – jelentettem ki.A következő pillanatban Tomas megragadta a karomat, éppolyan erővel, hogy még ne fájjon, és visszafordított maga felé.– Mit tudsz te a sanyargatásról? – kérdezte szintefenyegetően. –Fogalmad sincs róla, hogyan lettem vámpír, igaz?Mit szóltál volna ahhoz, ha megtudod, hogy a falumbanmindenkit összefogdostak, Velem együtt, csak azért, hogyAlejandro és udvartartása vadászatot rendezzen. Az egyetlen ok,amiért még itt lehetek, hogy az egyik talpnyalójának annyiramegtetszettem, hogy saját szolgálójává tett. Végig kellettnéznem, ahogy a bajtársaimat, akikkel együtt harcoltunk annyiéven át, sokszor hatalmas túlerővel szemben, egy őrült pusztaszórakozásból halomra irtja. Ezt akartad hallani? De ha ez mégnem lenne elég kemény ahhoz, hogy elnyerjem a bocsánatodat,hidd el, van még néhány hasonló történetem. Mesélhetjük őketfelváltva, de attól tartok, te hamarabb kifogynál belőlük. Te jó