Megérint a sötétség

– Nem, minden itt van benne. De Cassie...– Add vissza! – kaptam a táska felé, és majdnem orrabuktam. – Nem volt hozzá jogod...– Torony! Torony! Torony! – ismételgette a földre hullótarot-kártyám, mintha hisztérikus rohama lett volna. Hirtelenkönnyek lepték el a szememet. Csak egy buta kártyapakli volt,de az egyetlen dolog, amit még Eugenie adott nekem.–Tönkretetted! – kiáltottam fel, majd lehajoltam, hogy összeszedjema szétszóródott lapokat. Tomas odatérdelt mellém.– A védelmezők teszik – mondta szinte suttogva. – Túl sokvan belőlük, és összeakadnak a mágikus erők. Ha elmegyünkinnen, szerintem rendbe jön, de ha nem, akkor újradelejeztetem.Elég egyszerű varázslat.Ellöktem a kezét szegény, összezavarodott kártyáimközeléből. Tudtam, hogyan érezhetik magukat.– Ne érj hozzájuk! – rivalltam rá, miközben remegő kezekkelügyetlenül összekotortam a paklit. Tomas lassan felállt, de végigengem figyelt.– Sajnálom, Cassie – szólalt meg végül. – Sejtettem, hogyideges leszel...– Ideges? – ordítottam a dühtől elvakulva. – Elhitetted velem,hogy valami szerencsétlen sorsú utcakölyök vagy, aki barátravágyik. Én hülye meg beszoptam. Megbíztam benned, te pedigfeldobtál annak a... – Elhallgattam, hogy egy mély lélegzetetvegyek, mielőtt teljesen elveszítem az önuralmamat. Nemakartam megadni neki az elégtételt, hogy bőgni lásson. Nagyonnem. Visszadobtam a kártyákat a retikülömbe, majdellenőriztem a tartalmát, ezzel is időt nyerve, hogy összeszedjemmagam. Egy perc után felnéztem. – Nem mindent lehetmegjavítani, ami tönkremegy, Tomas.– Nem hazudtam neked, Cassie. Esküszöm.