Megérint a sötétség

Az más lapra tartozott, és úgy éreztem, egyhamar képtelenleszek megbocsátani neki. Talán sohasem.Korábbi beszélgetéseink során többször engedtem nekibetekintést az utcán töltött éveimbe, csak neki, és senki másnak.Az volt a célom, hogy kicsit megnyíljon előttem. Láttam, hogynem barátkozik senkivel – a klubban szerzett népszerűségeellenére sem, és kíváncsi voltam, vajon az enyémhez hasonlókapcsolatfóbiától szenved-e. A francba is, megkedveltem, ésközben minden szó, ami mondott, hazugság volt. Arról már nemis beszélve, hogy szánt szándékkal átvette az uralmat az elmémfölött, olyan dolgokra ragadtatva engem, amikre pirulvagondoltam vissza. Az efféle dolgokat nagyon komolyan vették avámpírok köreiben. Ha még mindig Tony pártfogoltja lettemvolna, Tomas súlyos büntetésre számíthatna amiatt, hogy ilyentettekre csábította az egyik szolgáját.– Hadd beszéljek vele – szólt oda Tomas Rafe-nek. Mielőttellenkezhettem volna, a többiek elhagyták a kamrát, hogylegalább a négyszemköztiség látszatát keltsék. Persze ez csak alátszat kedvéért volt: a vámpírok hallásának mit sem számítottegy vastag sziklafal. Nem is foglalkoztam azzal, hogy lejjebberesszem a hangomat.– Világos leszek – kezdtem még mindig dühödten. –Hazudtál nekem, és elárultál. Nem akarlak látni téged, beszélniveled, vagy egyáltalán egy levegőt szívni veled. Soha többé.Felfogtad?– Cassie, meg kell értened. Csak azt csináltam, amireutasítottak...– Mit csinálsz a táskámmal? – ripakodtam rá, amikorészrevettem, mit tart a kezében. Persze gondolhattam volna,hogy átkutatja, hisz Tonynak tudnia kell, milyen meglepetésekettartogatok neki. De Tomas volt az, aki elvette, ezt újabbárulásnak vettem. – Kivettél valamit?