Megérint a sötétség

amikor csak parancsot kap rá. Többek között az én gyerekkoriszobámat is ő festette ki. A mennyezetet angyalokkal szórta tele,olyan élethűek voltak, hogy kislányként évekig azt hittem,engem figyelnek, amikor alszom. Rafe azon kevesek egyike voltTony bandájából, akit sajnáltam otthagyni, de muszáj volt búcsúnélkül távoznom. Nem volt más választásom: Tonyhoz tartozott,és ha a mestere kérdést tesz fel neki, nem bújhat ki a válaszadásalól. Mivel most itt volt, azt jelentette, hogy Tony akarta így. Ezazért némiképp csökkentette a viszontlátás örömét.Tomas semmit nem mondott, de ő is a helyiségben maradt.Ránéztem, azonban semmiféle reakciót nem tudtam leolvasni azarcáról. A gond csak annyi volt, hogy meg kellett szöknöminnen, és minél többen őrködnek felettem, annál nehezebb lesz.Amúgy pedig elég volt ránéznem Tomasra, és annyi érzelemkezdett kavarogni bennem, hogy azonnal hasogatni kezdett afejem. Nem is az erőszak zavart igazán. Míg felnőttem, éppeleget láttam ahhoz, hogy túltegyem magamat a klubbantörténteken, és már azt a sokkot is megemésztettem, hogymindezt a szörnyűséget Tomas követte el. Sokat segített, hogymár nem álltam térdig a vérben, mint ahogy az is, hogy Tomasazokkal a vámpírokkal végzett, akik engem akartak kinyírni. Haegyszerűen kellene összegeznem a történteket: én élek, őkmeghaltak, egy-null ide. Aki Tony ellen életben akar maradni,annak szüksége van a gyakorlatias gondolkodásra.Hálás voltam Tomasnak, amiért megmentette az életemet, bárvalószínűleg már messze járnék az üldözőimtől, ha nem megyeka klubba, hogy őt figyelmeztessem. Még azt is hajlandó voltammegbocsátani neki, hogy minden magyarázat nélkül elragadott,hisz abban a lelkiállapotban nem nagyon lettem volna kaphatósemmilyen értelmes párbeszédre. Mindent összevetve úgyéreztem, egálban vagyunk, kivéve, hogy ilyen csúnyán átrázott.