Megérint a sötétség

ársonyos tapintású bőr alatt. El akartam érni a nyakáig, hogybeletúrhassak az éjfekete hajba. Kíváncsi voltam arra, vajontényleg olyan puha, sűrű és nehéz-e, mint amilyennek látszik.Ekkor azonban észrevettem egy bronzbarna mellbimbót, melyaz ingen keletkezett számos szakadás egyikén kandikált ki. Azefféle látvány túl sokszor vette már el az eszemet ahhoz, hogyszámon tartsam. Most is hamar felfedeztem, hogy valóban olyanfinom, amilyennek látszott, és amilyennek mindig is gondoltam.Úgy keményedett meg a nyelvem és a fogaim finom játékától,mintha mindig is erre az érintésre vágyott volna. Miközben velefoglalkoztam, észre sem vettem, hogy Tomas visszahúzott araktárba, és a lábával becsukta mögöttünk az ajtót.Egy mély sóhajjal lassan eltolt magától. Egy pillanatnyicsend után rekedt hangon szólalt meg, ami egyáltalán nemhasonlított arra, amit tőle megszoktam,– Add ide a fegyvert, Cassie. Valaki még megsérülhet, havéletlenül elsül.A hangja, mely nyers volt és szenvtelen, egy kissékitisztította a fejemet. Az is segített, hogy megpillantottamlegelső támadómat. Három darabra szakadva hevert a földön, avédelmezőm ereje a teste nagy részét felemésztette.Maradványai mögött felfedeztem a hajópadlóba égetett torzpentagramma alakját. Csak bámultam magam elé, kissészédültem és furcsán éreztem magam. Csak ekkor értettem mega Tomas szavai mögött megbújó iróniát: „valaki mégmegsérülhet". Tényleg vicces.Tomasba kapaszkodtam, hogy ne rogyjak a földre. A pisztolytétován himbálózott a kezemben, ahogy átkaroltam. Elvettetőlem, és eltüntette valahová. Nem láttam, mit tett vele, egyszercsak már nem volt ott. Aggódó arccal nézett rám, de ezt ismulatságosnak tartottam. Kacarászni kezdtem. Reméltem, hogyTony jól megfizeti majd, hisz olyan jópofa srác.