Megérint a sötétség

energiájával, lassan teljesen elfelejtettem, hogy miért is harcolokvele, és már semmire sem emlékeztem.Amint véget vetett a csóknak, akaratlanul is egy kisméltatlankodó kiáltás hagyta el a számat, mielőtt ajkaival isméta nyakamat kereste volna. Ezúttal azonban egyáltalán nembántam. Kifejezetten gyengéd gesztusnak tűnt, bár azt isészrevettem, hogy hosszú hajzuhatagával takarja el igencsakmegtépázott felsőmet a bárpult körüli élesebb megvilágításban.Lucille, aki alig pár méterre tőlünk épp néhány poharat töltöttmeg, meglepődve mutatta felém felemelt hüvelykujját, amintbesasszéztunk a pult mögé. Meg sem próbáltam segítséget kérnitőle. Mit is tehetne Lucille akár egy újszülött vámpírralszemben, nem is beszélve egy mesterről? Az is igaz, hogy nemérdekelt, mi történik velem. Tomas azonban nem akart semmit avéletlenre bízni, talán azt hitte, valami őrültségre ragadtatnámmagamat. Újra megcsókolt, és a szándékaitól függetlenül elkellett ismernem, jól csinálja. Ajkának bársonyos érintésetovább kuszálta a gondolataimat, és amikor végül eltávolodtunkegymástól, túlságosan bamba voltam, és minden tilalom ellenérea szemébe néztem. Az agyam azonnal megbénult, a gondolataimtöbbé nem léteztek. Mintha elfordítottak volna egy kapcsolót afejemben. A fény elhalványult, és a zene is mintha távolabbrólszólt volna. Rövidesen Tomas arca volt az egyetlen, amitmagam előtt láttam, és a saját szívdobogásomat hallgattam afülemben.Miért nem vettem eddig észre, hogy ilyen csábító apillantása? A szempillái fekete selyemként árnyékolták pupilláit,melyekben most a bár fényei apró lángnyelvekként tükröződtek.Valami engem is megbűvölhetett ebben a szempárban, mertazon kaptam magam, hogy a kezem önálló életet él, és útnakindul Tomas kőkemény hasfalán, méghozzá az inge alatt.Semmire nem vágytam annyira, mint érezni a kemény izmokat a