Megérint a sötétség

– Nem akarlak bántani – mondta halkan, miközben ajkaegészen közel került az enyémhez. Ha értelmét láttam volna,emlékeztethettem volna arra, hogy akár ő maga végez velem,akár csak átad Tonynak, a végeredményen ez mit sem változtat.De időm sem volt arra, hogy megszólaljak, mert ismét közelhajolt hozzám. Ezúttal képtelen volt türtőztetni magát. Szája azenyémre tapadt, egy olyan csókkal, aminek köze sem volt azaddig tapasztalt gyengédséghez.Karjai megfeszültek, minden porcikámat magához szorította.Szinte kétségbeesetten csókolt, olyan hévvel, amit egy régótaéhező ember érezhet, ha bejut egy lakomára. A hátamat simítókéz egyre lejjebb csúszott, míg elérte rövidke bőrszoknyámszegélyét, és alám nyúlva megemelt. A lábaim hirtelenelszakadtak a padlótól, át kellett kulcsolnom velük a derekát,hogy ne zuhanjak a földre. Az előző pillanatok történéseiannyira lefoglaltak, hogy beletelt egy kis időbe, míg rájöttem,ismét a raktár ajtaja felé tartunk. Úgy tűnt, mégis szeretnézavartalan környezetben végrehajtani a gyilkosságot.Még akkor is csókolt, amikor az első energiahullám útnakindult a testéből. Vagy megzavarta valami a koncentrációját,vagy úgy döntött, már nincs értelme tovább titkolnia. Ésvalóban, miért is tenné? Feltehetően én voltam az egyetlen ateremben, aki érzékelni tudta a hullámait, én pedig már tudtam,hogy kicsoda is ő. Mindenki más számára ugyanúgy nézett ki,mint eddig, de én láttam, amint a bőrét megolvadt aranyhozhasonló bevonat lepi el. Apró napként ragyogott fel a tánctérsötétjében. A testéből kisugárzó energia hatására az összes szőrfelállt a karomon és a hátamon, amint a hullámok körülvettekminket. A levegő újra nehezebb lett, mint vihar előtt – egyszerreminden körvonal tisztábban és élesebben látszott. Ezutánösszpontosította az erejét, ez úgy vágott mellbe, mint egyhullám a dagály tetőzésekor. Megállás nélkül bombázott az