Megérint a sötétség

ugyan ritkán, de láttam őt teljes nappali fényben az utcán sétálni.Ezt még Tony sem kockáztathatta volna meg súlyos égésisérülések nélkül. Nem mintha Tomas szintje olyan sokatszámított volna. Még a legalacsonyabban rangsorolt mesterekneksem okozna különösebb gondot, hogy egyetlenpillantásukkal rabul ejtsék az elmémet.Egykor bizonyos fokú védettséget élvezhettem az ilyenkísérletek ellen, de mivel most pont akkori patrónusom akart aleginkább holtan látni, szabad préda lettem. Senki nem fogjamegbosszulni, ha engem valamilyen baj ér. Biztos voltambenne, hogy Tomas komoly vérdíjat kap, ha leszállít engem.Tony szívesen fizetett céljai eléréséért, és figyelembe véve,hogy mennyi kárt okoztam neki, örömmel fogja kicsengetni apénzt. Talán Tomas épp azért végzett a többi vámpírral, hogy nekelljen osztozkodnia? A pokolba is, mennyit érhetek megTonynak? És miért várt Tomas ilyen sokáig, hogy kimutassa afoga fehérjét?Tovább rángattam a karom, és küzdöttem, de senki nemfigyelt fel ránk. Minden bizonnyal elkönyvelték, hogy esetlentáncos vagyok. Tomas egyre szorosabban ölelt magához. Mivelkorábban szinte alig értünk egymáshoz, furcsa volt ez a hirtelenintim közelség. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy valóbanTomas tart a karjában. Az agyamban eddig a barátnakkönyveltem el őt, és most egy csapásra átkerült a gyilkosvámpírok népes csoportjába. Az sem segített úrrá lennizavarodottságomon, ahogyan bánt velem. A keze barátiölelésnél sokkal intimebb módon járt fel-alá szinte csupaszhátamon, és a zene által diktált tempónál sokkal lassabb, szinteérzéki táncot járatott velem.A legendákkal ellentétben a teste melegen simult hozzám,érintése olyan puha volt, mint a legfinomabb selyem. Mégsemvolt több esélyem kiszabadulni szorításából, mintha acélból