13.07.2015 Views

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

közeledett felém, és halkan beszélt, akár egy zabolátlancsikóhoz, akit épp be akar törni.– Cassie, kérlek, figyelj rám. Nyertünk egy kis időt, demennünk kell. Többen is lesznek.Újból elcsúsztam, ezúttal a fenekemen landoltam, ráadásulvalami keményre estem. Az agyam valamely rejtett zugafelismerte a tárgy alakját, odanyúltam, és kihúztam magam alóla pisztolyomat.– Ne gyere közelebb, különben megöllek – szegeztem rá afegyvert. Habár a kezem elég rendesen remegett, és képtelenvoltam egyenesen tartani a pisztolyt, Tomas nagyon is jól tudta,hogy komolyan beszélek. Mindig meleg és nyílt tekintete mostkoromfekete tükörként meredt rám. Semmit nem tudtamkiolvasni belőle, nem mintha annyira vágytam volna rá.Istenem, dehogyis.– Cassie, most jól figyelj ide – mondta, miközben még így isjóképű arcát kémleltem. Ekkor esett csak le igazán, hogy egyillúzióval ismét kevesebb lettem. Eddig azt hittem, végre valamijót tettem, segítettem valakinek, megmentettem az elkallódástól.Örültem, hogy lesz egy olyan cselekedetem, ami nem torkollfájdalomba, legyen az akár az enyém, akár valaki másé. Rákellett volna jönnöm, hogy ez túl szép így, és Tomas is túltökéletes. Nem a te súlycsoportod, Cassie drágám – gondoltam,miközben a hátamat az ajtónak vetettem. – Nem kéne ígyelőreszaladni, legközelebb talán próbálkozz egy kóbor macskabefogadásával. Sajnos azt is jól tudtam, elég nagy az esély arra,hogy nem lesz legközelebb.Az ajtó túloldaláról hallottam a klubból átszűrődő zenét,valamiféle technoalapot és az éneket. Úgy hangzott a füleimnek,mintha a mennyország lenne. Semmi más vágyam nem volt,mint elvegyülni a tömegben, eljutni a kijáratig, és utána rohanni,ahogy csak bírok. A rejtőzködésben mindig is világbajnok

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!