Megérint a sötétség

puffant a földön fekvő alak testén, miközben én a döbbenettőltágra nyílt szemmel bámultam. Alig telt bele néhány másodperc,és a vámpír inkább hasonlított egy nagy adag darált húsra, mintemberre.A szeméből még akkor is a gyűlölet áradt felém, amikor mártudta, hogy mi vár rá, én pedig se sikoltani, se mozdulni nembírtam. Régebben jó néhányszor kerültem veszélyes helyzetbe,de az idegek hajlamosak elfeledkezni arról, milyen is mindennap minden percében pattanásig feszülni, ha egy ideigviszonylagos nyugalom veszi körül őket. Néztem, ahogy Tomasegy utolsó, jól irányzott csapással elválasztja a vámpír fejét atestétől, és hangosan kifújtam a levegőt, amit addig öntudatlanulvisszatartottam. Életben voltunk. Még mindig nehezen hittem el,érteni meg végképp nem értettem.Amíg felcseperedtem, Tony mellett sikerült elég magastűréshatárt elérnem az erőszakkal szemben. Most is egészen jóltartottam magam, amíg meg nem láttam a negyedik és ötödikvámpír szíve helyén tátongó véres lyukakat. Az efféleszerzetekkel leggyakrabban a hagyományos módon, egy szívbeszúrt karóval szoktak elbánni, de azt hiszem, a szív pusztakézzel történő kitépése hasonlóan eredményes, bár korábbansoha nem láttam még erre példát. Épp arra gondoltam, hogy ajövőben is remekül meglennék hasonló élmények nélkül, amikorTomasra pillantottam, és a helyiség hirtelen semmivé foszlottkörülöttem.A legtöbbször vannak figyelmeztető jelei a közelgőlátomásnak. Olyankor sem tudom leállítani őket, de az amintegy 30 másodperces szédelgés, ami megelőzi őket, időt adarra, hogy eltűnjek az emberek színe elől, és mentálisanfelkészüljek. Ezúttal azonban semmi ilyesmit nem éreztem. Apadló egyszerűen megnyílt alattam, és egy hosszú sötét alagútbazuhantam. Amikor véget ért a száguldás, Tomas ott állt