13.07.2015 Views

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

egyre jobban felgyorsult, míg végül szinte már ziháltam.Kényszerítenem kellett magamat, hogy elfordítsam a fejem,mielőtt teljesen elvesztem az önuralmamat, de ez sem segítettsokat, mert a tekintetem ezután lejjebb csúszott, testének azontájaira, melyeket már elrejtett a dühítőén feszes farmer.Nagyokat nyeltem, és próbáltam összeszedni magam, mégmielőtt rárontok, és letépem róla a nadrágot.Csaknem sikerült hátrébb lépnem, és ezúttal már az semérdekelt, hogy talán a félelmem jelének veheti. Még mindig jobblenne, mint ha kiderülne az igazság. Ám ekkor elkövettem azt ahibát, hogy a szemébe néztem. Végre rájöttem, miért tűntmindig olyan furának: szempillái és szemöldöke színe annyirahasonlított a bőre tónusához, hogy némi távolságból szemlélveegyáltalán nem is látszott. Ilyen közelről azonbanmegfigyelhettem, hogy hosszú szempillái tömötten sorakozvakeretezik zöld szemét – azt a ritka fajtát, amelybe semmilyenmás szín árnyalata nem vegyül.A szigorú utasításokra fittyet hányva mindkét kezemmelelőrenyúltam, megérintettem a mellkasán dagadó izmokat. Apupillája ettől olyannyira kitágult, hogy a szeme szinte teljesenfeketévé változott. Arcára döbbenet ült ki, a reakcióm talánváratlanabbu! érte, mint ha arcon csaptam volna. De nemhúzódott el. Enyhe bizsergés! éreztem az ujjaimban ott, ahol abőréhez értem. A teste melegebb volt, mint amire számítottam,még a kis helyiség fülledt levegője mellett is. De most ezérdekelt a legkevésbé. Semmi más nem járt a fejemben, csak az,miként tudnám minél gyorsabban lehúzni azt az átkozottcipzárt."Zoey élete minden szempontból egyre bonyolultabbá válik.Más örülne, ha egyszerre három pasi üldözné a szerelmével, őazonban szép lassan kezd beleőrülni, hogy képtelen választani

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!