Megérint a sötétség

Lenéztem, és láttam, hogy a szibilla döfése mégis elértengem, habár nem egészen úgy, ahogyan ő tervezte. Igaz, mégígy is pokoli fájdalom öntött el, és vér kezdett szivárogni amagas sarkú cipőm szövetébe, sötét bíborszínűre festve azanyagot. Előreszegeztem tekintetemet, és a teremben harcolószellemcsapathoz szóltam.– Meggondoltam magam, a tiétek.Egy zászlóaljnyi kísértet vált ki a gomolygó tömegből, és alány felé indultak, de Raszputyin még náluk is gyorsabb volt.Vámpírsebességgel ugrott előre, és ő ért oda elsőként. Derekánálfogva felkapta a szibillát, és eltűntek, azzal a néhány vámpírralegyütt, aki túlélte a csatát. A mágusok, látva, hogyszövetségeseik elinaltak, maguk is menekülőre fogták. A késeimekkor kezdtek csak igazán formába jönni. Végigkergettéktámadóinkat a folyosón, fel a lépcsőn, meg sem próbáltamvisszahívni őket. Néhány sötét mágus halála akár az idővonalatis megváltoztathatja, de túl fáradt és feldúlt voltam ahhoz, hogyilyesmivel törődjek.Leültem, és lefejtettem magamról a cipőt. A rohadék!Majdnem sikerült lemetszenie az egyik lábujjamat. Mirceaelőhalászott egy kendőt a ruhája zsebéből, én pedig a lehetőleggondosabban igyekeztem bekötni vele a sebet. Úgy tűnt,talán megmenthetem az ujjamat, ha nem fertőződik el. Persze apince környezetét elnézve erre elég kevés esély volt. Remek!Felpillantottam, és megláttam a lebegő szellemseregemet,mindannyiuk szemében ugyanaz a kimondatlan követeléslappangott. Tudtam, hogy mit akarnak, és esélyem sem volt,hogy lebeszéljem őket róla. Az energia, amit Raszputyinvámpírjaiból merítettek, akár évekig is elegendő lehet aszámukra, de ki akarna egy ilyen helyen bármeddig is létezni?Csak egyetlen dolgot kívántak, és én ígéretet tettem nekik, nohavolt néhány kikötésem.