Megérint a sötétség

megmerevedett a döfés kellős közepén. – Húsz évet töltöttemazzal, hogy őt kiképezzem. Nem is gondolná az ember, ahogyígy ránéz, igaz? Húsz év, és csak ennyit tudok felmutatni – ráztameg a fejét. – Azért vagyok itt, mert ez az egész kavarodásrészben az én hibám. Én választottam az anyádat tanítványomnak.Több mint egy évtizeden át képeztem, úgy szerettem, minta saját lányomat. És amikor járni kezdett az apáddal, eltiltottamtőle. Úgy éreztem, jót teszek vele, a férfi a vámpír maffia egyiktagja volt, az isten szerelmére! Nem épp egy ilyen törékenyszépséghez illő pár.– Ezt nem értem.–Megtalálhattam volna! – buggyantak ki kristálytisztaságúkönnycseppek Ágnes szeméből. – De azt mondtam magamban,ha ennyire nem érdekli az elhivatottság, ha ilyen könnyen odatud dobni mindent, akkor nincs szükségem rá. Újrakezdekmindent, választok egy másik tanítványt, akinek átadhatokmindent... Na, igen, pont ez az, ami nem sikerült. Túl büszkevoltam ahhoz, hogy beismerjem, nem az én gyámkodásom tetteazzá Lizzyt, ami volt, sokkal inkább a saját, veleszületetttehetsége. Nem mentem utána, és az apád vámpír mesteremegölette, hogy téged megszerezzen magának – magyarázta,majd eltakarta arcát, és sírt.Én csak álltam ott némán. Talán azt várta, hogybiztosíthassam együttérzésemről? Nem akartam belerúgni egyetilyen állapotában, főként úgy nem, ha valóban halálos ágyánfeküdt, de nem éreztem úgy, hogy nekem kéne pátyolgatni.Karba tett kézzel álltam, és kivártam, amíg megnyugszik kissé.– Nem vagy túl együttérző típus, igaz? – kérdezte egy percután ujjai között kipislogva. Majd leeresztette a karját, éskíváncsian nézett rám. Én közönyösen figyeltem, hisz ő is tudta,hogy hol nőttem fel, mégis, mi a frászt várt ezután? Sóhajtott, ésfeladta a próbálkozást.