Megérint a sötétség

– Ki vagy te? – kérdeztem, de még ki sem mondtam, amikormár tudtam a választ. Tudtam, de tőle akartam hallani.Elmosolyodott, és a gödröcskéi csaknem akkorák voltak, mintLouis-César nak.– A nevem Ágnes, de már senki nem nevez így. Azt hiszem,már nem is emlékeznek rá.– Te vagy a Pythia.– Elsőre eltaláltad.– De... fiatalabbnak látszol, mint én. Azt mondták, a haláloságyadon fekszel, és nagyon beteg vagy.Röviden megvonta a vállát, és ez a mozdulat az öltözékéreterelte a figyelmemet. Hosszú, magas nyakú ruhát viselt,hasonlót azokhoz, melyeket Eugenie készíttetett nekem. Talán adélutáni tea partikon hordtak ehhez hasonlót, úgy 1880 táján.– Így is van, épp ezért félek. Meglehet, hogy ez a kis utazásminden maradék erőmet elveszi. Az energiám jó ideje apad, nemkönnyű négyszáz évet lehúzni Pythiaként – magyarázta, és nemtűnt túl feldúltnak közelgő elmúlását illetően. – De ne félj, te ismegtanulod majd úgy irányítani a szellemedet, hogy olyanalakot vegyen fel, amilyet csak akarsz. Jómagam legszívesebbenebbe a testbe bújok, amely egyszer régen az enyém volt. Azigazat megvallva, az utóbbi években több időt töltöttem arozzant porhüvelyemen kívül, mint benne – mozgatta meg azujjait látványosan. – ízületi gyulladás.Csak bámultam rá, mert valahogy úgy képzeltem, a Pythiavalami fenségesebb lény lehet.– És mit keresel most itt? – tapogatóztam, mire Ágnesfelnevetett.– Megoldok egy problémát, mi mást tennék? – mondtakönnyedén, majd lehajolt, hogy szemügyre vegye az eltorzultarcú nőt, aki belém akarta mártani a tőrét. Én ugyan márelléptem előle, de ő mozdulatlan maradt, a karja is