Megérint a sötétség

a szuka épp le akar döfni! A kés pengéjének irányából ítélveegyenesen a szívemet célozta meg. Igaz, nem az én testem volt,de nem lett volna udvarias tőlem egy nagy lyukkal a szívébenvisszaszolgáltatni eredeti gazdájának. Emellett pedig fogalmamsem volt, mi történne velem, ha a testem meghalna. Ezt mégBilly sem tudta. Talán túlélném, talán nem, de semmiképp semlehetnék nagy hasznára Louis-César nak és Radunak. Arról nemis beszélve, hogy újabb haláleset kerülne fel a számlámra.– Látom, megkaptad az üzenetem – hasított át egy hang a kisszobán. Olyan tiszta és éles volt, mint a kristálypoharakcsengése.Felnéztem, és egy karcsú, alacsony lányt pillantottam meg;olyan hosszú, sötét haja volt, hogy kis híján a térdéig ért. Alevegőben megmerevedett szellemek között kanyargott felém.Egyes kísértetek épp teli pofával lakmároztak ellenfelüktestéből. Senki nem mozdult, senki nem lélegzett. Mintha egyfényképre kerültünk volna rá, ahol csak mi ketten voltunkképesek mozogni.– Micsoda? – húzódtam hátra a szibillától és tőrétől, hogyegyúttal az új jövevénytől is távolabb kerüljek.– Az üzenet, amit a számítógépeden hagytam – folytatta a nő–, az irodádban. Elég jó húzás volt, nem gondolod? –büszkélkedett, majd Louis-César felé nézett, de nem indult elfelé. Nagy kék szeme visszatért hozzám, apró arca pedig szintegyerekes kifejezést öltött. – Nos? Nem jár nekem legalább egyköszönöm azért, hogy megmentettem az életed? A gyászjelentésamúgy nem volt tréfa. Ha nem hagyom ott neked, Raszputyinemberei rád találtak volna. Őket még lerázod, de néhánysaroknyira beleszaladsz a vámpírokba, akiket Antonio küldöttoda, és ők bizony lelőnek. Azért küldtem előre a hírt, hogyfigyelmeztesselek. Most mondd meg, nem volt ügyes?