Megérint a sötétség

el a szemem elől. Az élőkkel szemben nem tudtak mit tenni, deegy szellem könnyű préda volt. Pár másodperccel később újrafeltűntek mögöttem, de az ellenfélnek már nyoma sem volt.– Felfalták – tettem világossá a sötét alakhoz beszélve, akimég mindig mágusai mögött állt, hűséges szellemeivelkörülvéve. Raszputyin nem vállalt felesleges hősködést. Okos,ha nem is különösebben bátor viselkedés. – Tűnjetek el, vagyújra rátok küldöm őket.– Emberekből nem lakmározhatnak, szibilla – mondta agondolataim közt visszhangozva. Egy lépést tett előre, és egyrövidke pillanatig látni véltem egy sápadt arcot, melyet olajozottfekete haj vett körbe. Jóképűnek egyáltalán nem mondtamvolna, de határozottan volt valami hipnotikus erő a szemeiben. –Még te sem győzhetsz a Fekete Kör tucatnyi mágusávalszemben. Nekünk csak a vámpír kell, téged nem bántunk.A mély hangban erős akcentus érződött, de egyben furcsánmegnyugtató volt. Vámpír-képességei nyilvánvalóanmeggyöngültek, amikor elhagyta a testét, de nem tűntek elnyomtalanul. Megpróbált hatni rám, és sikerrel is járt. Hirtelenmegértettem az álláspontját. Miért halnék meg itt, több száz évreés sok ezer kilométerre bármitől, ami ismerős a számomra?Miért áldozzam az életemet valakiért, akit nem is ismerek, ésakinek megváltás lenne a gyors halál a rá váró évszázadnyiszenvedés helyett? Szinte kegyes cselekedetnek tűnt, hahagyom, hogy Radu meghaljon. Raszputyin pillanatok alattvégez, és akkor én... Szó szerint pofon vágtam magam. Fájt, dea fájdalom kitisztította az agyamat. A francba! Szellem alakbanvan, és majdnem így is elkapott.– Tucatnyi mágus? – néztem körül. A mágus, aki a falaljában hevert, mozdulatlan volt. A nyaka olyan szögben lógott,ami azt sugallta, hogy többé nem is fog megmozdulni. Háromtársával a repülő kések végeztek, melyek mostanra visszatértek