Megérint a sötétség

Természetesen nem vérzett, de egyértelmű volt, hogy óriásifájdalmai vannak. Remek. Sikerült pont azt az embertmegsebezni, akin segíteni akartam.A sötét árny eközben az emberek fala mögé húzódott vissza,akik teljes összhangban indultak meg felém. A tőrök munkáhozláttak, de az ellenfelek túl sokan voltak. Hármat leszedtekközülük a repkedő kések, de a többiek átjutottak. Az első, akielért, megragadta a vállamat, de a védelmezőm felizzott, ő pedigátrepült a szobán, nekicsapódva a túloldali kőfalnak.Csodálkozva bámultam rá. Nem is a saját testemben voltam,hogy léphetett működésbe a hátamra rajzolt védelmező? Amágustól nem kérdezhettem, mert már lecsúszott a padlóra, ésmozdulatlan maradt.Egy másik sötét mágus mormolt valamit, ami Pritkinvarázsigéjére hasonlított, amit a Danténál hallottam, és hirtelenegy lángfüggöny jelent meg körülöttem. Hátraugrottam, mégmielőtt felismerhettem volna, hogy a tűz nem ér el hozzám.Nagyjából harminc centire tőlem megállította a lábaim körül aföldre kirajzolódó pentagramma arany színben csillogóhatárvonala. A védelmezőnek óriási energiájába kerülhetett,hogy megfékezzen egy ilyen mágikus támadást, mégseméreztem, hogy leszívná az erőmet. Bárki is biztosította hozzá azerőt, nem én voltam az.A lángokon át egy magas, sötét alakot láttam közeledni.Megpróbált mögém kerülni, de tudtam, hogy annak nem lennejó vége. Mircea egyelőre arra sem volt alkalmas, hogy egykétéves gyerekkel megküzdjön, nem is beszélve egy vámpírmesterről. A mögöttem felsorakozott seregre néztem, és az árnyfelé bólintottam.– A tiétek.Árnyak egész felhője emelkedett fel, és dühödt méhrajkéntrohanta meg a vámpírt. A sötét alak egy elfojtott kiáltással tűnt