Megérint a sötétség

nem hagyná ki a lehetőséget. A szemfogai hegyesen meredtekelőre. Nem voltam biztos benne, hogy azért-e, mert ennyirelesoványodott, és az arcán is összehúzódott a bőr, vagy mertmég éhes volt, mindenesetre ez egyáltalán nem tetszett nekem.– Hogyan tovább?Mircea felemelte a fejét, hatalmasakat fújtatott, mintha nemtudná elég levegővel megtölteni a tüdejét.– Adj néhány pillanatot, hogy magamhoz térjek, dulceatã,aztán együtt kivisszük őt innen.Épp készültem egyetérteni vele, amikor nyilvánvalóvá vált,hogy már egyetlen pillanatunk sincs. A mögöttünk húzódófolyosóra tucatnyi ember nyomult be. Velük együtt érkezett aszellemhad annyi taggal, hogy képtelenség lett volnamegszámolni őket. Már azelőtt tudtam, hogy kicsodák, mielőttalakot öltöttek volna előttem. Egyetlen kísértetnek sem lehetekkora ereje, bármilyen rövid ideje távozott is az élők világából.Egy fiatal, tizenéves kora végén járó lány jelent meg elsőként, ésa tömeg elé állt. A kezében egy szellemtőrt tartott, melyhasonlított azokhoz, amelyek a karkötőmből pattantak elő.Szeme egy pillanatig az enyémet kereste, nekem nagyon nemtetszett az, amit benne láttam. Ezután Radura nézett, szinte éhespillantással. Egy mögötte megjelenő árnyék előrelökte a lányt. –Ó az! A kabátban! Öld meg gyorsan!Egy másodpercig csak szájtátva bámultam a jelenetet.Megzavart, hogy a csak elterelő hadműveletként kitalált ötletemvégül helyesnek bizonyult. Radu és a lány közé álltam, deminden gond nélkül átsétált rajtam. Nem voltam hozzászokvaahhoz, hogy egy szellem ilyet tegyen anélkül, hogy engedélytkérne rá. Öntudatlanul is felemeltem az egyik kezem, hogyelküldjem, a karkötőm pedig ekkor gondolta úgy, hogy idejebemutatót tartani. Sarkon fordultam, és a következő pillanatbana lány felsikított, miközben két tátongó lyuk jelent meg a testén.