Megérint a sötétség

Mire sikerült letépnem magamról a nyakamat szorongatókezet, és a csonkot a padlóra hajítanom, a vámpír már nemmozgott többé. Megmerevedett, akár egy szobor a polcsorvégén. Egyik szememet végig a földön heverő karon tartottam,mert még mindig felém kúszott, hogy újra rám támadjon. Nemvoltam teljes mértékig tisztában a történtekkel, de aztgyanítottam, minden szellem egy kicsit jobban lemerevítette avámpírt, egy nagy, rusnya jégkrémmé változtatva. Épp az ötlöttaz eszembe, mi lesz akkor, ha ez a tengernyi szellem egyszercsak kiszabadul, amikor a földön heverő test felrobbant. Mivelépp egy borosüveggel csépeltem az utánam kutató kart,lemaradtam a nagy eseményről. Csupán azt észleltem, hogyegész testemet beborítják a fagyott vámpírhús darabkái. Olyanérzés volt, mintha jégesőbe kerültem volna.Portia arrébb siklott. Neki könnyű volt közlekedni azundorító padlón, hisz nem is érintette a lábával. Megpörgettecsipkés napernyőjét, majd felém bökött vele.– Mi most megyünk, Cassie. Ez nagyon sokat kivett afiúkból, pihenniük kell. De tudnod kell, hogy nagyon jó buli volt– ezzel belekarolt Beauregard–ba, pukedlizett egyet, míg atábornok ismét meghajolt. Ezután pedig köddé váltak, a vámpírmaradványaiból kiözönlő sereggel együtt.Ott ültem a lassan olvadó ragacsban, a döbbenettől mozdulnisem tudtam, csak a nyakamat dörzsölgettem. Az arcom égett,ahol a szanaszét repülő vámpírdarabkák eltalálták, de a torkomsokkal inkább aggasztott. Képtelen voltam nyelni, és ez nem sokjót ígért. Ki tudja, meddig ülhettem volna ott, az olvadó és apolcokról lassan lecsordogáló maradványok között, ha Tomasnem jelenik meg a folyosó túlsó végén.– Siess! – ragadta meg a csuklómat, és vonszolt magával ahelyiség közepe felé. Felkiáltottam, egyrészt a fájdalom miatt,hisz ugyanazt a kezemet fogta, amit a támadóm kicsavart,