Megérint a sötétség

örtönből a másikba szállították – vigyorgott rám Mircea. –Óvintézkedés volt, nehogy megegyen valakit út közben.Sötét pillantást vetettem rá, mert nem most volt itt ahumorizálás ideje, majd odadobtam neki a köntöst, amit korábbilátogatásom során én viseltem.– Öltözz fel! Ki kell jutnunk innen.A levegőben kapta el a ruhadarabot, úgy tűnt, a különlegesállapot nem lassította le a reflexeit. Igaz, erről már korábban ismeggyőződhettem.– Mondtam neked, Cassie, nincs semmi okod a pánikra.Szépen eljönnek ide, és miután végeztünk a szibillával,megmentjük a bátyámat.Csak pislogtam, és reméltem, hogy rosszul hallottam.– Hogy érted azt, hogy végzünk vele? Őt elrabolták, Mircea!Valószínűleg semmivel sem örül jobban annak, hogy itt kelllennie, mint én magam.– Az ellenségeinknek segített, és közvetett módon legalábbnégy szenátusi tag haláláért felelős – vonta meg a vállát, ésközönyössége láttán kirázott a hideg. Az arckifejezésemet látvakissé enyhültek a vonásai. – Köztünk nőttél fel, ezért néhahajlamos vagyok elfelejteni, hogy nem vagy vámpír – mondta,az utolsó szót román kiejtéssel hangsúlyozva. így szebbenhangzott, de a mondanivalója mégis fejbevágott. – Ő a kulcsamindennek. Ha nem lesz többé, senki nem tud időutazásokattenni, és nem fog fenyegetést jelenteni ránk.Elkezdtem magamra húzni a nő ruháit, melyek a padlónelszórva hevertek, közben pedig olyan válaszon törtem a fejem,amivel meggyőzhetném Mirceát. Eszembe jutott a Szenátusnégy őre, akik ellenem támadtak. Minden bizonnyal évszázadokóta hűségesen szolgálták a konzult, különben nem bíztak volnarájuk olyan bizalmas és fontos feladatot, mint a tanácsteremőrzése. Nyilvánvalóan nem saját akaratukból döntöttek úgy,