Megérint a sötétség

14. fejezetEgy kis szobába jutottunk, talán háromszor négy métereslehetett, falai, padlója és mennyezete egyaránt kőből voltkifaragva. A gyenge fény a két fáklyából származott, melyeket afalnál álló fémszekrény két oldalán helyeztek el. A bútordarabot– stílusát tekintve – inkább egy modern irodaházban tudtamvolna elképzelni, mint egy mágikus erőd alagsorában. A konzula szekrény előtt állt, izgő–mozgó ruháját leszámítvarezzenéstelenül, egy kisméretű ezüstgolyót tartva a kezében. Azajtók nyitva voltak, bepillantva polcokat láttam, mindegyik televolt egyforma fekete dobozokkal.Nem vesztegettem az időt köszönésre, habozás nélkülMirceára és magamra löttyintettem az üvegcse tartalmát. Aminta folyadék a bőrömhöz ért, mintha egy fátylat emeltek volna le aszememről. Hirtelen mindent láttam, az összes képet és jelenetetabból a másik korból, olyan tisztán, mintha egy könyv oldalaitlapozgattam volna. Mircea letett a földre, de én továbbra isbelekapaszkodtam, hiába ért szilárd talajt a lábam. Az agyambancikázó képek miatt olyan volt, mintha kettős látásom lenne, ésattól féltem, hogy a semmibe zuhanok.– Öt percünk van – közölte a konzul csendesen, mintha csakaz időjárásról beszélgetnénk.– Tudom – felelte Mircea, és lenézett rám. – Meg tudodcsinálni? Bólintottam. Megtaláltam a pillanatot, amit kerestem.Tökéletes volt: két személy egyedül egy szobában, senkineknem tűnik fel, ha hirtelen furán kezdenek viselkedni. Az már