Megérint a sötétség

hogy összezavarjam a vámpírok érzékeit, és azt higgyék,valahogy visszajutottam a bárba. Ezalatt kiosonhatnék a hátsóajtón, hacsak nem voltak annyira elővigyázatosak, hogyegyiküket hátrahagyták őrködni. De még ha így is van, avédelmezőm talán képes lesz elbánni még egy alacsonyabbszintű vámpírral. Hangsúlyozom, talán.Végre elértem a kisméretű ajtót a leghátsó polcsor végén.Kinyitni azonban már nem volt időm, mivel egy reccsenést,majd egy nem emberi ordítást hallottam magam mögül.Hátralestem a vállam fölött, felkészülve arra, hogy egy vagy kétfelém száguldó vámpírt pillantok meg. Pánikba esett agyamnakkellett néhány pillanat, amíg rájöttem, hogy a folyosón lebegveközeledő alak nem más, mint Portia, és a dulakodás zaja néhánysorral távolabbról hallatszik.– Mondtam, hogy hozok segítséget, Cassie! – kiáltotta Portiaizgalomtól ragyogó szemekkel. Az arcát két oldalról keretezőkis loknik vidám táncba kezdtek, amint lendületesen megfordult,hogy a háta mögé mutasson. Mintha egy egész konföderációsezred lepte volna el a raktárt, bár jól tudtam, hogy a szűkhelyiségben közel sem férnének el ennyien. Korábban is láttammár ilyen trükköt, a metafizika néha látványosan rácáfol a fizikaföldhözragadt törvényeire, ám az élmény még így is döbbenetesvolt.Egy kackiás bajszú, fess katonatiszt meghajlással üdvözölt.– Beauregard Lewis kapitány szolgálatára, hölgyem!A pasas leginkább Custer tábornokra hasonlított, devalószínűleg nem örült volna őszintén, ha botor módon elárulomneki, hogy az ellenfél egyik legendás hadvezérét vélemfelfedezni benne. Ám mielőtt megszólalhattam volna, egyvámpír nyúlt át a polcon és a kapitány testén, hogy megragadja anyakamat.