Megérint a sötétség

Egy kis szobába jutottunk, melyből négy út vezetett tovább,különböző irányokba. Mircea olyan váratlanul toppant meg,hogy Tomas kis híján feldöntött minket.– Mircea, melyik az?– Hogy juthattak át ilyen gyorsan? – kérdezte ismét Mircea.Először azt hittem, hozzám beszél. Aztán felnéztem, ésmegláttam Tomas arcát. Semmi nem volt benne abból a férfiból,akit megismertem. Fennhéjázó, kíméletlen, mégis festőiábrázata volt, olyan, amilyenek az ókori pénzérmékről szoktakvisszanézni ránk. Tisztán felfedeztem benne inka ősei vonásait,annak a gyengédségnek viszont nyoma sem maradt, amit egykorfelém mutatott.– Majd később megvitatjuk. Mondd, merre menjünk, Mircea?Az erdélyi elmosolyodott, miközben még mindig engemnézett.– Úgy tűnik, bolondot csináltam magamból, Cassandra.Zavartan pislogtam egyikükről a másikra. Éreztem, hogyolyan erők feszülnek egymásnak a teremben, amik önmagukbanmegrémisztettek. A védelmezők sem díjazták a fejleményeket: alevegő pillanatról pillanatra sűrűbb lett körülöttünk.– Csak okosan, Mircea! – követelte Tomas. – Senkinek semkell ma meghalnia.– Ti meg miről beszéltek? – próbáltam a lábamra állni, deMircea szorítása egy pillanatra sem enyhült. Rafe válaszolthelyette a hátam mögül, a hangja keserűen csengett.– Úgy tűnik, Tomas a másik oldalhoz pártolt, mia Stella. Mivolt az árulásod ára, bastardo?Tomas gúnyos vigyort küldött feléje, egész fura voltérzelmeket látni mindig rezzenéstelen arcán.– Komolyan azt hitted, hogy továbbra is hordani akarom aláncaimat? Akár konzul is lehetnék. Ma már én vezetném a