Megérint a sötétség

így vált lehetővé, hogy ha valaki bántani akar, a végén fájdalomtólordítva görnyedjen össze.Az efféle strázsák nagyon keresettek a természetfeletti világszereplői között. Tony egyszer egy kisebb vagyont fizetett egyjelvetőnek, hogy készítsen egy speciális határőr-strázsakombinációt egy teljes hajóraj számára, mely felettébb illegálisrakományt szállított. A cél az volt, hogy a külső szemlélőkszámára csupán egy rakás korhadt bárkának tűnjenek, abból afajtából, amire még a hatóság emberei sem szívesen szálínak át,hogy átkutassák. A jelvető azonban fiatal volt és tapasztalatlan.A varázslat elillant, pont akkor, amikor a hajók befutottak acélállomás kikötőjébe, éppen a parti őrség egyik naszádjánakközelében. Tony elvesztette a rakományt, a jelvető pedig azéletét. Túl fiatal voltam, hogy emlékezzem arra, milyen érzésvolt, amikor a strázsa rám került, de bárki készítette is, nagyonértette a munkáját. Tony biztosan csinos összeget fizetett érte.A szemeim könnybe lábadtak az égett vámpírhús bűzétől.Nem mindennap érez ilyet az ember. Néhány másodpercnyiémelygés után rájöttem, hogy újra tudok mozogni. Gyorsankörülnéztem a fegyveremet keresve, ám szinte azonnal feladtama kutatást, és bekúsztam egy felborult polc mögé. Sehol semláttam a kilenc milliméterest, de nélküle esélyem sem volt, hogyeljussak az ajtóig. A néhány doboz, mely mögött fedezéketkerestem magamnak, senkit nem fog sokáig megtéveszteni. Sefegyver, se búvóhely, mindössze egy deformálódottvédelmezővel rendelkeztem. Úgy döntöttem, szégyen a futás, dehasznos, és meggörnyedve hátrálni kezdtem a folyosó felé.Ha sikerül elérnem, hogy a vámpír mester egy percig még nefigyeljen fel rám, talán elérek a kis ajtóhoz, ami az alsó szintbefejezetlen részébe vezet. Abból a helyiségből ugyan nem nyíltbejárat a klubba, viszont szomszédos volt a tánctérrel. Hasikerül eltűnnöm a szemük elől, nyílik egy apró esélyem arra,