13.07.2015 Views

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

vitt el a Dante elől, akkor sem történt semmi. Nem tudom, mitörtént, de lehet, hogy a késztetés már elmúlt, vagy legközelebbegészen máshová fog repíteni.– Úgy gondoljuk, Raszputyin azon az éjszakán akar majdlecsapni rá, ahová már kétszer is visszakerültél, mert Louis-César pont akkor változott át. Nem is tudtad, hogy az öcsémtette vámpírrá, igaz?– Tomas mintha azt mondta volna, hogy megátkozták.– Fogalmam sincs, hol hallotta ezt – rázta a fejét Mircea. –Talán azért gondolja így, mert Louis-César nem is tudja, milyenaz, ha valakinek mestere van. Ahogy nekem, neki is a maga útjátkellett járnia, nem sok útmutatást kapott. Mivel a testvéremetbebörtönözték, Louis-César átváltozását csak jóval későbbjegyezték fel. így aztán, mire bármelyik mester, aki tudomástszerzett a létezéséről, magának akarta volna, már túl erős voltahhoz, hogy igába hajtsák. Radu először azon az éjjelen haraptameg, amikor ott jártatok, miután fogva tartóik egyedül hagytákőket egy cellában azzal a szándékkal, hogy ráijesszenek afranciára. Radu a következő két este is magához rendelte Louis-César t, amíg végleg át nem változtatta. Talán azt akarta, legyenegy szolgálója a börtönben, aki segíthet neki kiszabadulni.– És miért nem így történt?Mircea némi meglepetéssel az arcán nézett rám.– Hát nem tudod, ki volt Louis-César ? – kérdezte. Miutánmegráztam a fejem, halványan elmosolyodott. – Ezt a történetetmajd inkább mesélje el ő maga. Elég legyen annyi, hogy hosszúidőn át nem mozoghatott szabadon, és mire lehetősége nyíltvolna rá, Radut már elszállították, így nem talált rá.Mindenesetre Raszputyinnak nincs más dolga, mintvisszautazni, és végezni Louis-César ral a harmadik harapáselőtt, amikor még ember. így a bajnokunknak soha nem leszalkalma, hogy megmérkőzzön vele.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!