Megérint a sötétség

Pythia hivatalos címe, Cassie? – kérdezte, és mivel tagadólagráztam a fejem, folytatta. – Ő az Idő Őrzője. Te vagy az énlegjobb esélyem. Az egyetlen esélyem. De ha a Pythia meghal,és elveszted a kölcsönkapott erődet, mert nem vagy kellőenfelkészítve, megfosztasz az egyetlen ablaktól, amely az időrenyílik nekem.Lassan kezdett tisztulni a kép.– A konzul megígérte, hogy kapsz egy lehetőséget Radumegmentésére. Ez a fizetséged, amiért hozzásegítesz engem,hogy megoldhassam a Szenátus kis problémáját.– Igen, a konzul beleegyezett, hogy én lehetek a csoportharmadik tagja – biccentette előre a fejét. – A legközelebbiutazásra én is veletek megyek. Amíg Tornásszal ti Louis-Césarügyét intézitek, én megmentem az öcsémet.Mircea szemei sötétek voltak, és láttam, hogy komolyangondolja, amit mond. Abban a pillanatban világossá vált, hogynem fogja rám erőszakolni magát, inkább félreáll, és hagyja,hogy más tegye meg velem azt, amit kell. Lehet, hogy nem leszaz ínyére, de bármit megtenne, hogy ne kelljen sorsára hagyniaRadut. Szerettem volna gyűlölni ezért, de nem tudtam. Részbenszántam is – elképzelni sem tudtam, milyen lehet évszázadokonát gondját viselni valakinek, aki közveszélyes őrült, napról napraszörnyű rémálmokat él át, és semmilyen módon nem lehetenyhíteni a szenvedésein. De ennél többről volt szó: Mircea,habár minden oka meglett volna rá, nem hazudott nekem. Abbanis igaza volt ugyanis, hogy szinte bármit hajlandó vagyokmegbocsátani, az átverést kivéve.– Honnan tudod, hogy egyáltalán lesz még esélyünkvisszajutni oda? – kérdeztem, mert a legkevesebb, amit tehettemérte, az volt, hogy viszonzom az őszinteségét. – Mostanábanmár nem érzem ugyanazt a félelmet, vagy taszítást, akármit, amiLouis-César közelében mindig elfogott. És amikor a karjaiban