Megérint a sötétség

– Na és Raffaello? Ő ugyan inkább a lányaként tekint rád, debiztos, hogy érted megtenné, ha őt választod.Megráztam a fejem. Egyikünket sem tenném ki efféleélménynek. Nem akartam, hogy olyan ember vegye el aszüzességemet, aki az egészet egyfajta teljesítendőkötelességként fogná fel. Mircea erre széttárta a kezét.– Igen, én is pont erre a következtetésre jutottam, ígykerültünk mi ketten a hálószobába. Ha mindannyiunkra nemetmondasz, a konzul kijelöli egyik alattvalóját, de attól tartok, aztaz együttlétet nem találnád élvezetesnek. Más lehetőség viszontnincs. A képességeid túlságosan fontosak. Nem hagyhatjuk,hogy a hatalom csak azért szálljon valaki másra, mert nemkészítettelek fel kellően. Erre egy szemöldökráncolással feleltemneki.– És mit nyersz te ezzel az egésszel, Mircea? Csak abiztonságot? Vagy a konzul beígért valamiféle jutalmat, hasikerrel jársz? Esetleg te is szeretnél felhasználni engemvalamire?– Senkinek nincs hatalma a Pythia felett, Cassie – magyaráztaMircea egy hosszú sóhaj kíséretében. – Ha az erő beléd költözik,nem tarthatlak meg magam mellett. Ezt mindig is tudtam.– Akkor miért védelmeztél ennyi éven át? Mit akarsz mosttőlem?Mircea nem tévedett, valóban tudtam, hogyan működik avámpírok társadalma. Sok időt és energiát fordított arra, hogyoltalmazzon, és csodálkoztam volna, ha kiderül, hogyegyszerűen egy jövőbelátót akart az udvarában tudni. Pláne nemabban az esetben, ha Pythiává válásommal minden befolyásátelvesztené felettem. Biztos, hogy többről van szó, mint amiteddig elárult. Mircea nem tűnt túl boldognak, de felelt akérdésemre. Szokásos, mosolygós álarcát levedletté, helyétkemény, bánattal teli arckifejezés foglalta el.