Megérint a sötétség

tekintetét le nem vette volna rólam. A szeme most inkább fahéj,mint borostyán színben tündökölt, gyönyörű vörös lángokatszórt. Csaknem olyan sötét volt, mint amikor Pritkintszidalmazta, én mégis arra éreztem késztetést, hogyodaszaladjak, és a karjaiba vessem magamat. Megragadtammagam mögött a párkányt, hogy támaszt találjak ingataglábaimnak, és éreztem, ahogy a területi védelmezőkfelsisteregnek. De még így is hűvösek voltak a bőrömet belülrőlégető forrósághoz képest.Mircea megdörzsölte arcát az egyik kezével, ekkor vettemészre, hogy ő is reszket. Kétségbeesett arccal nézett rám.– Cassie, kérlek, ne tedd ezt. Már elmagyaráztam ahelyzetünket, te is tudod, hogy mi forog kockán. Szeretnémkellemessé tenni neked ezt az alkalmat, nem akarom, hogymegutálj érte. De meg kell tennünk. Te nem vagy olyan, mint azaz ütődött mágus, aki egy fikarcnyit sem fogott fel a midolgainkból. Kérlek, hogy ne nehezítsd meg a dolgunkat.Annyira szép is lehetne.– És ha nemet mondok? – kérdeztem, Mircea hirtelenmozdulatlanná vált. A szoba azonnal megtelt a már ismerős,nehezen kordában tartott erővel. Mintha a szél korbácsolná asivatag homokját. – Ugye nem fogsz erőszakkalrákényszeríteni?Mircea egy nagyot nyelt, és szinte egy teljes percig csak aszőnyeget bámulta. Mikor újra felnézett, a szeme már amegszokott mélybarna színben fénylett.– Beszéljünk teljesen őszintén egymással, dulceatã .Beférkőzhetnék az elmédbe, trükkökkel rávehetnélek, hogy addoda magadat nekem, hisz tudom, hogy te is ezt kívánod. De hamegtenném, soha többé nem bíznál meg bennem. Jól ismerlek,tudom, hogyan viszonyulsz azokhoz, akik átvernek. Ez az