Megérint a sötétség

komolynak tűnt. – A konzul húzza az időt, de nem mehet így avégtelenségig. Nem harcolhatunk egyszerre a Fekete és az EzüstKörrel is. Ez világos, Cassie?– Igen – feleltem, miközben eszembe jutott, hányszor kaptamkis híján szívrohamot, amikor a vámpírradarom jelzett, és mostkiderült, mind Mircea megbízottjai voltak. – Sokkellemetlenségtől megkíméltél volna, ha esetleg közlöd, hogymi folyik itt. – Mircea csak nézett rám némán. Nem is kellettmegszólalnia, hisz mindketten tudtuk, egyetlen vámpír mester –nem is beszélve a Szenátus tagjairól – sem beszélne meg ilyenügyeket egy egyszerű szolgával. Sokkal inkább előreelterveznék az életét, és csak azt közlik vele, amit mindenképptudnia kell.– Honnan tudtad, hogy Tony megtalált engem? A te embereidjelentették?– Nem, ez szinte csak a szerencsén múlt – válaszolta Mirceakomor arccal. – Antonio felbérelt egy bérgyilkost, hogy éjféligrepítsen két golyót a fejedbe, de Raffaello kihallgatta abeszélgetést, és felhívott engem. Én védelmet ígértem neki, ésazonnal magam mellé rendeltem. Egy ideje voltak gondjaimAntonióval, de egy hármas szintű mesterrel nem lehet csak úgysimán végezni, még akkor sem, ha valakinek a szolgálatában áll.Ha viszont nyíltan ellenszegül a parancsomnak, és az életedretör, akkor engedetlensége miatt jogosan megölhetem. Atudomásomra jutott tényekről tájékoztattam a Szenátust is, akikmár korábban, a szibilla eltűnése után Tomast jelölték ki melléda biztonságod megóvása érdekében. Arra az esetre, l ha őt nemtudnánk elérni, nekem is voltak kapcsolataim Atlantában, ámegyáltalán nem volt könnyű a nyomodra bukkanni. Mireodaértek az irodádba, már eltűntél onnan.– Felemelhettél volna egy nyomorult telefont, Mircea!