Megérint a sötétség

– Azt nem utasíthatják vissza?Mircea felült mellettem az ágyban. Nagyon ügyeltem, hogyvégig a szemébe nézzek, ne máshová.– Természetesen visszautasíthatják, de nem hiszem, hogymegtennék. Ha a hatalom a tiéd lenne, Cassandra, elfojtanákmagukban a büszkeséget, és igyekeznének a kedvedre tenni. Haúgy vélik, megnyerhetik a jóindulatodat egy ilyen szívességárán, biztos, hogy örömmel teljesítik a kérésedet.Csak azt vettem észre, hogy a hátamon fekszem, Mirceapedig négykézláb állva fölém tornyosul.– És most, dulceatã, azt hiszem, te tartozol nekem valamivel.Még rengeteg kérdésem volt, ám ezek pillanatnyilagkiszöktek az agyamból, együtt azzal a képességgel, hogyértelmes mondatokat formáljak. Mircea felültetett, lefejtetterólam a köntöst, és úgy vágta a falhoz, mintha dühös lenne rá.Keze ezután visszatért hozzám, a karomat simogatta lassan, acsuklómtól egészen a vállamig. Gyengéden visszafektetett, ésmost ő futtatta végig rajtam a szemét, ahogy nemrég én tettemvele. Meglepett, milyen sokat időzik ezzel, de tekintetének tüzeelegendő volt ahhoz, hogy a mellbimbóim megmerevedjenek, ésaz egész testem megfeszült.A kezei nem sokkal ezután követték az utat, amit a szemévelmár végigjárt. A bokáimnál kezdte, lassan haladt felfelé atestemen, simogatva és paskolva a bőrömet. Ziháltam, mire atérdemig ért, nyögtem, ahogy hasamon simított végig, és alélegzetem is elállt, amikor a melleimre szorította a tenyerét. Defolytatta, az ujjai most a nyakamat és az arcomat járták be, egypillanatig elidőzve az ajkaimon, majd beletúrtak a hajamba.Mire végzett, az egész testem lángolt, és a mindig fakó gyöngyszínére emlékeztető bőrét ellepő vörös pír arra engedettkövetkeztetni, hogy őt sem hagyták hidegen a történtek.Többször is nyelnie kellett, mire meg tudott szólalni.