Megérint a sötétség

áugorjak, legalábbis addig, amíg válaszokat nem kapok. Deahogy azt a csodálatosan kidolgozott testet néztem anélkül, hogymegérinthettem volna, úgy éreztem, ez már csaknem felér egykínzással.Megnyaltam kiszáradt ajkaimat, és vállaltam azelkerülhetetlent. Végigfuttattam a szememet a finom metszésűarcéleken, ajkai tökéletes ívén, majd lejjebb csúsztattam atekintetemet, vállait, mellkasát, majd hasát vettem szemügyre,folytatva azzal a kis sötét szőrcsíkkal, melyet korábbanolyannyira izgalmasnak találtam. A teste valóban káprázatosvolt, mintha csak egy tehetséges ókori görög mestermárványszobra kelt volna életre. Férfiassága ideális aránybanállt többi testtájával, nem volt körülmetélve, és ugyanolyansápadt bőr borította, mint másutt, csupán a végén fedeztem felnémi rózsaszín árnyalatot. Félig merev állapotban volt, ámamikor a tekintetem rávetődött, még nagyobbra nőtt, minthamágikus módon gyarapodna hosszában és széltében egyaránt. Alába a legszebb volt, amit valaha férfinál láttam, lábfeje éppolyelegáns és finom formájú, mint a keze. Összességében mindeneelragadó volt. Hallottam, ahogy kissé zihálni kezd.– Hogy tudod elérni, hogy ezt érezzem, csupán atekintetedtől? Érj hozzám, dulceatã , vagy engedd, hogy énérintselek, és végképp elvesztem az eszem.Na jó, lehet, hogy ebben tévedtem. Mircea valószínűleg akonzul parancsára cselekedett, de azért nem volt ellenére adolog. Ettől máris kicsit jobban éreztem magam.– Válaszolj a kérdésemre – mondtam, és a hangom nemremegett meg, habár alig volt hangosabb a suttogásnál. Mirceafelmordult, és a hasára fordult, felfedve feszes fenekét éskidolgozott vállát.– Megismételnéd a kérdést? Sajnos nem tudok kellőenkoncentrálni.