Megérint a sötétség

– Azt akarod, hogy könyörögjek neked? – suttogta, fénylőszemével felnézve rám.– Nem, én... – körülnéztem, Billyt keresve, de persze ő éppduzzogott valahol. Szép kis szellem!– Akkor könyörgök – duruzsolta, mielőtt még összerakhattamvolna egy értelmes mondatot. Elég közel volt hozzám, hogyérezzem, az illata is ugyanolyan kellemes, akárcsak a külseje.Nem valami drága és nehéz kölnit használt, ahogy feltételeztem,hanem friss és üde aromát, mint a tavaszi levegő eső után. – Sőt,esdeklem –a kezei a frottír alá nyúltak, hogy megérintsék alábszáramat – saját akaratomból – most a térdem mögötti,igencsak érzékeny bőrterületet simogatta – örömmel – vágottutat magának a combom felé –és lelkesen – a kezei a csípőmönállapodtak meg, hüvelykujjával finoman masszírozta a bőrömet–, ha ez neked jólesik.A hasamba fúrta a fejét, és a kezeim önálló életre keltek,akaratlanul is beletúrva a dús fürtökbe. Szétterítettem a haját avállán, miközben ő egyre feljebb jutott, csókokkal halmozva el atestemet. Küzdöttem, hogy kitisztítsam a gondolataimat, deekkor az ajkai az enyémre tapadtak egy olyan forró csókkal,mely az ujjaim hegyéig égette minden porcikámat. Ezutánlehajtotta fejét, és visszaindult az egyszer már megtett úton.Lassú, szinte alázatos mozdulatokkal haladt. Friss, hűvös levegőcsapta meg a melleimet, amint Mircea teljesen széttárta aköpenyemet. Ez egy rövidke pillanatig józanítólag hatott rám, denehéz értelmes gondolatokat erőltetni az agyunkba, amikor avágy hullámai öntik el egész lényünket.– Gyönyörűséges vagy, dulceatã – mormolta, a kezéveltisztelettudóan simítva végig a bőrömet. – Olyan finom, annyiratökéletes.Az érintése forró volt, szinte vártam, hogy a keze nyoma ottmaradjon a bőrömön. A mellbimbóm érzékeny bőrét súroló