Megérint a sötétség

szikrázott végig rajtam a legmélyebb idegvégződésemig, azérzéstől felkiáltottam.– Mircea!– Tudod, milyen ízed van, Cassandrám? – tudakolta lágyhangon. – Soha nem tapasztaltam még ilyet. Úgy a fejembeszállt, mint egy finom, érlelt brandy. El sem képzelheted,mennyire mámorító az illatod – folytatta, miközben ahüvelykujjaival útnak indult a derekamon, fel egészen a bordáimvonaláig. Nem volt kifejezetten érzéki mozdulat, mégis elakadttőle a lélegzetem. – Annyira jó érzés ez nekem.– Mircea, kérlek!– Bármit, amit akarsz – suttogta a nagy főtárgyaló, annyiraközel hajolva hozzám, hogy a számtól alig néhány centirebeszélt, ajkaimon éreztem a lehelete melegét. A szája szinte azenyémre simult, alig érintve, mégis megborzongtam tőle. Azimént még azt mondta, alkudozni fogunk, de még semmi jelétnem adta ennek a szándékának, s ez már önmagában is ijesztővolt. – Minden, amit lehetőségem van megadni, a tiéd lehet –erősítette meg, ezzel egy időben a keze visszacsúszott aköpenyem nyitott szegélyéhez, egy ujjával a bőrömet simogattaa nyakamtól a köldökömig. Azonnal libabőrös lettem, és alélegzetem is egyre inkább akadozott. Megpróbáltam dühöslenni rá, hogy eltereljem figyelmemet a testem mélyén egyre inkábbfeltámadó vágyakozásról.– A fenébe is, Mircea, utálom, ha játszanak velem.– Ez nem játék – ígérte, testét a lábaim közé nyomva. Ezzel aköntös alsó fele is szétcsúszott, egészen a combom közepéig, denem tudtam visszahúzni a lábaimra úgy, hogy ő ott térdeltközöttük. Megpróbáltam odébb lökni, hogy egy kis távolságottartsak kettőnk között, de mintha egy gránitszobrot taszigáltamvolna.