Megérint a sötétség

12. fejezetNem vagyok a te Cassandrád – néztem gyanakvóanMirceára, aki elkezdte kigombolni az ingét összefogó kiskampócskákat.– Adj nekem egy percet, dulceatâ, és mindent megértesz.Kibújt az ingből, s hanyagul a heverő túlsó végére vetette. Alattanem viselt semmit.– Mit művelsz? – ültem fel, a szívem a tokomban dobogott,holott semmi rémisztő dolgot nem tett. De ott állt köztem és azajtó között, vonzó arca pedig hirtelen nagyon elszánt vonásokatöltött. Lassan nekilátott kifűzni fényesen csillogó cipőjét.–Jobban örültem volna, ha több időnk van erre, dulceatâ.Régóta vártam, hogy szorosabbra vonjuk barátságunkat, bárbevallom, nem éppen így képzeltem el a dolgot. De bármi istörténjen – és ezzel akkurátusan egymás mellé helyezte lehúzottcipőjét és zokniját –, kezdem megtanulni, hogy veledkapcsolatban a legváratlanabb eseményekre számítsak.Igazság szerint ugyanezt én is elmondhattam volna róla.– Ne ködösíts, Mircea. Csak mondd meg, mi történik itt!Végig engem nézett, s közben elkezdte lassan kihúzni övét anadrágjából.– Feltételezem, nem akarod, hogy át kelljen adnunk téged aKörnek, igaz?– És ennek mi köze van ahhoz, hogy most levetkőzöl? Mi ezaz egész?