Megérint a sötétség

idegességében teszi. Észrevettem, hogy a fürtjei sötétebbek,mint amire a fura látomásomból emlékeztem. Kíváncsi voltam,vajon csak a fények játéka, vagy az évszázadok alatt a napégette meg vörösesbarna haját. – Ettől féltem. Erőszakkal nemkényszeríthetjük rá.Mirceával egyszerre néztünk rá, aztán egymásra. Akaratlanulis kicsúszott a számon a kérdés: – Ezt most komolyan mondja?– Mindig ilyen volt – sóhajtott Mircea. – Ez az egyetlenigazi gyengesége.Rám mosolygott, és ez Tony mosolya volt. Az a hagyjuk arizsát, beszeljünk az üzletről mosoly. Ez az arckifejezés eszembejuttatta, mi is Mircea feladata a Szenátusban. Ő volt a konzulfőtárgyalója, és a pletykákkal ellentétben nem azzal érdemelte kia pozíciót, hogy családneve igencsak jól csengett a vámpírokkörében világszerte. Lehet, hogy nagyobb örömmel és talántisztelettel ültek le vele egy asztalhoz – ahogy egy átlagembervárja, hogy találkozzon egy híres filmsztárral –, de a tárgyalásoksorán ez már semmilyen előnyt nem jelentett. Nem, Mirceajogosan, képességei révén szerezhette meg ezt a széket, hiszmindenkivel a Szenátus számára legkedvezőbb álláspontotfogadtatta el. Ráadásul azokat az ügyfeleit jóval kevésbéismerte, mint engem.– Mit kérnél érte, dulceatã? Biztonságot, pénzt... Antonio fejétegy ezüsttálcán?– Az utolsó csábítóan hangzik. De még nem elég.Azonnal át is ugrottunk azon, hogy nemet mondok, és rögtönbelementünk az alkudozásba. Nem is kellett megemlíteni, hogyMircea megölne, amennyiben visszautasítanám. Meg kellenetennie, nincs más választása. Ha futni hagyna, a Szenátus rögtönvalaki másra bízná ezt a posztot. Ja, és azért is ölne meg, mert őgyorsan tenné. Gyorsabban, mint Jack. Egyáltalán nem tetszettnekem a rám váró feladat, de a konzul kedvenc