Megérint a sötétség

– Azt hittem, valami Alejandro volt a mestered, nem? –kérdeztem Tomastól.– De, ő volt. Az egyik alattvalója változtatott át, de Alejandronem sokkal ezután megölte, és magához vett engem. Az Újvilágspanyolok által megszállt földjén akart birodalmat magának, ésehhez szüksége volt egy harcosra. Sikerrel jártunk, Alejandronemsokára már az új Szenátust szervezte, de a taktikája a régimaradt. A mai napig úgy tartja, minden kérdés egy kihívás, akönyörületesség pedig csak veszélyforrás lehet. Amint elégerőssé váltam, párbajra hívtam, és sikerült volna véget vetnem arémtetteinek, ha nem kap külső segítséget.– Ön harcolt Alejandro helyett? – néztem csodálkozva Louis-César ra. A francia zavartan bólintott.–Tomas a Latin–Amerikai Szenátus vezetését akarta átvenni.A konzul engem kért fel, hogy a bajnoka legyek, ésbeleegyeztem. Tomas veszített.Az utolsó mondatot egy enyhe vállrándítás kísérte, mintha avilág legtermészetesebb dolga lett volna. Kezdtem úgy érezni,Louis-César ra is ráférne, hogy legalább egyszer veszítsen. Elégfárasztó lehet ekkora önbizalommal járni–kelni a világban. Deha most veszít, minden bizonnyal nem éli túl, ahogy mi sem.Fene tudja, talán mégiscsak jól jön az a magabiztos arrogancia.Az elmondottak legalább megmagyarázták a kettejük köztiviszonyt. A párbajon szerzett szolgák sohasem kerültek olyanszoros alárendelti viszonyba mesterükkel, mint a vérszívássalátváltoztatottak. De valami még szöget ütött a fejembe.– Te hívtad ki? De csak egy első szintű vámpír tehet ilyesmit.Tudtam, hogy Tomas hatalma nagy, de ez igazi sokként ért.És az, hogy Louis-César képes volt megtartani egy első szintűnagymestert a szolgái között, mindent elárult az erejéről. Eddignem is tudtam arról, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges.