Megérint a sötétség

gödörnél, de egyikük sem foglalkozott velünk. Gondolom, úgyvélték, hogy képesek leszünk megoldani a konfliktust magunkközt. Visszafordultam a gyűlölködő arcú férfi felé.– Mi van akkor, ha téved, és nem vagyok gonoszteremtmény? Nem akarna bizonyosságot szerezni, mielőtt aPokolra küld?– Már megvan a bizonyosság. Ember nem képes arra, amitcsinált. Ez lehetetlen.– Pár napja még egyetértettem volna magával. De ma mármáshogy gondolom.Nehéz volt a szemébe néznem. Soha életemben nemtalálkoztam olyannal, aki ekkora ellenszenvet táplált volnairányomban. Oké, Tony is meg akart ölni, de fogadni mertemvolna, hogy ha vele állnék ugyanígy szemben, nem sütne belőleez a mindent felemésztő gyűlölet. Ő csak egy eltiprandóellenfelet, esetleg egy jó alku tárgyát képező értéktárgyat látottbennem, és nem a gonoszság megtestesítőjét. Habár tudtam,hogy Pritkin téved, még így is bűntudatot éreztem, és ezzeljobban feldühített, mint az előbb, amikor az életemre tört.Kettőnk közül nem én voltam a vérszomjas holdkóros.– Azt mondta, már korábban is ilyen lényekre vadászott.Nincs valamilyen teszt, amivel kimutatható, hogy jó nyomonjár? Vagy kinyír bárkit, aki kicsit is gyanús a környéken?– Vannak módszerek – morogta Pritkin összeszorítottfogakkal, mintha kínszenvedés lenne még hozzám szólnia is –,de a vámpír barátai úgysem engedélyeznék. Szentelt víz éskereszt kell hozzá.Őszinte megdöbbenéssel néztem Mirceara. ő pedig csak aszemeit forgatta. Mi a jó istent olvasott eddig ez a Pritkin? Csakazt az átkozott Bram Stokert? Talán a démonok tartanak amegszentelt tárgyaktól, de hogy a vámpírok nem, azhétszentség. Mircea családi címerén ott díszelgett a sárkány, a