13.07.2015 Views

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

– Nem áll szándékunkban végezni vele, mademoiselle –felelte Louis-César , de eközben azért árgus szemekkel figyeltevámpírtársait. Tomas végzett a fegyverek begyűjtésével,legalábbis azokéval, amelyek szabad szemmel láthatóak voltak.Feltételeztem, hogy még jó néhány áll rendelkezésére, és úgytűnt, erről a karkötőm is így vélekedik. Meleg fénnyel csillogotta csuklómon, és nehezebbnek éreztem, mint néhány perccelezelőtt. Szerettem volna megszabadulni tőle – az igazatmegvallva már a frászt hozta rám –, de az idő most nem voltalkalmas erre. – A dolgok jelenlegi állása szerint csak a FeketeKörrel állunk harcban. Nincs értelme kihívni magunk ellen amásikat is.– Legyél óvatos – szólalt meg mellettem Rafe. – Győződjmeg róla, hogy teljesen fegyvertelen.– Ő egy hadmágus – válaszolt Mircea szárazon. – Soha nemfegyvertelen.– Csak ha halott – tette hozzá Tomas, és észrevettem, hogyép kezében még mindig az egyik kést szorongatja. Szédületessebességgel mozgott – feltételezem, élvezte volna a helyzetfanyar iróniáját, hogy saját fegyverével ölheti meg a mágust –,de Louis-César egy gondolattal gyorsabb volt. Akkor kapta elTomas csuklóját, amikor valóban csupán egy vékony hajszálválasztotta el a pengét Pritkin mellkasától.– Tomas! Nem hagyom, hogy újabb háborút robbants ki!– Ha befogadjátok ezt itt – Pritkin tehetetlenségében felémköpött –, akkor háborúzni fogtok velünk, akár akarjátok, akárnem. Azért küldtek ide, hogy kiderítsem, kicsoda ő, és végezzekvele, ha fenyegetést jelent. Azt hittem, valóban csupán egykasszandrát találok itt, egy bukott szibillát, de ez sokkalrosszabb, mint amire valaha gondoltam. És amiről én tudok,arról a Kör is tudomást szerzett. Ha én nem járok sikerrel,tucatnyian, százan érkeznek majd, hogy befejezzék a munkámat

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!