Megérint a sötétség

viális maszkja leolvad az arcáról, és sokkal gonoszabb, állatiasvonások jelennek meg rajta. Máskor is láttam már vámpírokat azemberi külső nélkül, de ő valahogy másképp festett. Egyszerrevolt rémisztő és csodálatos. Bőre fénylő alabástrom volt,szájából több centis szemfogak nyúltak ki, és a szeme mint afortyogó, izzó láva.A szél a falhoz tapasztotta Pritkint, méghozzá olyan erővel,hogy az arca teljesen eltorzult a hatalmas nyomástól. A szemétazonban szabadon tudta mozgatni, és amikor elcsíptem apillantását, nyilvánvalóvá vált, hogy nem is sejtette, mi rejtőzikaz álca alatt. Mégis, mit gondolt, a Szenátus tagjai jótékonyságimunkával érdemelték ki a széküket? Azon csodálkoztam, hogyilyen sokáig kivárt.– Cassandra az enyém – jelentette ki Mircea olyan hangon,ami az üveget is szétrepesztette volna. – Ha még egy ujjalhozzáér, Körök ide vagy oda, biztos lehet benne, hogy azörökkévalóság hátralevő idejében a haláláért fog könyörögni.– Mircea! – kiáltott Louis-César . Nem is próbáltamegérinteni, de a hangja úgy hatolt át a viharon, mint a forró víza havon. – Kérlek, ismered a helyzetünket. Máshogy is el lehetezt intézni.A hurrikán lassan elült, bennem pedig csak ekkor tudatosult,hogy az óriási adrenalin roham miatt egész testemben reszketek.Lassan sikerült magam alá igazítanom a lábamat, ésodabotorkáltam, ahol Pritkint még mindig a falhoz szögezteMircea ereje. Most úgy tűnt, legalább attól nem kell tartania,hogy az óriási nyomás belepasszírozza a téglákba. Az arcomonvékony csíkokban vér folydogált, bele a köpenyem gallérjába,de nem törődtem vele. Tomashoz képest például meglepőenszerencsésen átvészeltem az egészet. Egykori lakótársam éppPritkint kutatta át rejtett fegyvereket keresve, de alig hasonlította régi önmagára. A csuklója kezdett összeforrni, az átvágott inak