Megérint a sötétség

mágikus lényekre, például sárkányokra – szakosodott. Most márkíváncsi voltam, mi lehet Pritkin specialitása.Louis-César fintort vágott felé, talán hasonló gondolatokjártak a fejében. Mircea pedig teátrálisan kinyújtotta felém akarját.– Gyere ide hozzám, Cassandra! – mennydörögte. –Parancsolom neked!Mindig érezhető kis akcentusát most annyira kihegyezte,hogy úgy hangzott, mint Lugosi Béláé. Akaratom ellenére iselmosolyodtam. Mircea humora közismerten csapnivaló, de afeszültség oldására remekül bevált. Még jobban belesüppedtema puhára tömött karosszékbe.– Köszönöm a lehetőséget, de nagyon kényelmes itt, aholvagyok.Igazság szerint a heverő sokkal vonzóbbnak tűnt, de tudtam,a legjobb, amit tehetek, ha a fenekemen maradok. Tökéletesentisztában voltam azzal, hogy az érzelmeimet nagyrészt a táplálásmellékhatásai idézték elő, de Mircea még egy szentet is sikerrelmeg tudott volna kísérteni. Semmi szükségem nem volt továbbikomplikációkra, főleg nem a Szenátus egyik tagjával. Még az islehet, hogy őszintén kedvel engem, de végül úgyis azt kelltennie, amit a konzul akar. Ahogy mindannyiunknak. Mirceatovább ugratta Pritkint.– Látja, barátom? Semmi. Visszautasított engem. Talán avonzerőm mégsem akkora, mint képzelem.– Ha valakit irányítani is akarunk, mindenképpen meg kellharapnunk – zárta rövidre a témát Tomas. Felém pillantott, és aszemében valami fura érzelem feketéllett. Nem tudtam hovátenni.Nem szóltam semmit, nem akartam vitát. De az igazság az,hogy még ha Mircea meg is harapott volna, valószínűleg nemlenne más az eredmény. A vámpírok általánosságban valóban a