Megérint a sötétség

megmagyarázhatatlan balsejtelem, hogy valami rossz történik. Akísértetek közelében soha nem tört rám ez az érzés, de vámpírokmegjelenésekor mindig. Felnéztem, és egy sötét árnyékot láttamelsuhanni az utcai lámpák fényében. Elég volt egy pillanat, ésmáris beleveszett az éjszaka sötétjébe.– A francba!Előhúztam a fegyvert, és belöktem Tomast a raktárba. Nemmintha ez sokat segített volna. Ha Tony vámpírokat küldött rám,nagyobb védelemre lenne szükségünk egy zárt ajtónál. Láttammár, amint Tony egy tömör tölgyfa kaput rántott ki a helyérőlfinom, gyűrűkkel teliaggatott kezével csak azért, mert nemtalálta a kulcsait, és ez felbosszantotta.– Mi volt ez?– Valaki, akivel nem akarok találkozni.Ránéztem Tomasra, és felrémlett előttem csinos arca, amintvérben ázik, és tekintetéből lassan elszáll minden élet. Nemigazi látomás volt, inkább csak a rám jellemző módon a létezőlegrosszabb eshetőséget képzeltem el, ám ez is elég volt ahhoz,hogy összeszedjem magam. A vámpírok nem fogják a fél klubotlemészárolni azért, hogy engem elkapjanak. Tony jobban tartotta Szenátustól, mintsem hogy áldását adja egytömeggyilkosságra. Az azonban egy pillanatig sem zavarná, hacsak egy utcakölyköt kellene eltávolítania az útból. Akíméletlenségét már volt alkalmam megtapasztalni, amikornégyéves koromban árvává tett, csak azért, hogy teljes uralmatszerezhessen a képességeim felett. A szüleim akadályt jelentettekszámára, úgyhogy megszabadult tőlük. Ilyen egyszerű ez.A Szenátus pedig nem csinál nagy ügyet egy olyan akcióból,amit simán rá lehet kenni az utcai bandákra. így aztán alegfontosabb feladatom az volt, hogy Tomast kimenekítsem atűzvonalból.